Vágólapra másolva!
Pénteki ezüstje után szombaton aranyérmet nyert Szűcs Kristóf ju-jitsuban a Wroclawban zajló Világjátékokon. Ezzel a magyar sportolók már hat arany-, négy ezüst és négy bronzérmet szereztek a lengyelországi multisport-eseményen.

Visszavágott a ju-jitsu földharc szakágának 94 kg-os döntőjében – vitatható bíráskodás mellett – elszenvedett vereségért Szűcs Kristóf az egyesült arab emírségekbeli Alketbinek. A magyar küzdősportoló az abszolút kategóriában előbb fojtással verte a svéd Hederströmöt, majd 7-2-re nyert az orosz Szak ellen, a belga Deputter elleni karfeszítéses sikere pedig a finálét jelentette számára. A döntőben a Szűcs ezúttal nem bízott semmit a véletlenre, egyértelmű akciókat végrehajtva 2-0-ra győzött Alketbi ellen.

Szűcs Kristóf visszavágott az egyesült arab emírségekbeli riválisának Forrás: Csomos Angela

„A végére időzítettem az akciómat, hogy már ne tudjon fordítani, és utána még egy előnyponttal sikerült bebiztosítani a győzelmet. Be akartam bizonyítani, hogy jobb vagyok,

Jelenleg ez a csúcsa annak, amit ebben a sportágban meg lehet nyerni." – nyilatkozta a 2014-es világbajnok magyar versenyző.

Nem lett meg a remélt bronzérem a férfi strandkézilabda válogatottnak.

Gulyás István szövetségi edző csapata a harmadik helyért 2-1-re maradt alul Katarral szemben. Az elején elhúztak az ázsiaiak, amit a magyarok már nem tudtak behozni, így 20-17-re az ellenfél nyerte az első félidőt. A második játékrészben jobban játszottak Gábori Mátéék, és 23-20-ra nyertek. A szétlövést is jobban kezdték a magyarok, végül azonban 7-6-ra Katar bizonyult jobbnak.

Ezzel a férfi válogatott sorozatban negyedik világversenyén végzett a negyedikként.

Nem lett meg a remélt bronzérem a férfi strandkézilabda-válogatottnak Forrás: Csomos Angéla

„Kicsit szomorú, de itt a helyünk, még nem érett meg a társaság arra, hogy ezt az utolsó lépcsőfokot megmássza.

Ugyanakkor ez egy nagyon szép eredmény, ne felejtsük el, hogy számos erős csapat el sem jutott ide. Négyéves cikluson vagyunk túl, ahol a legfontosabb cél az volt, hogy kijussunk a Világjátékokra. Amiatt, hogy nem nyertünk érmet, persze, most keserű a szánk íze, de valamikor ez még egy értékes helyezés lesz." – összegzett Gulyás István.

Befejezték szereplésüket a fallabdázók is.

Az alsóházi küzdelmek zárultával a férfiaknál Farkas Balázs a 25., míg a nőknél Kiss-Máté Csenge a 28. lett.