Csúcsformában hangolnak a fiatalok a pitesti kajak-kenu vb-döntőre

Lucz Dóra
Lucz Dóra két aranyéremmel tért haza a plovdivi kajak-kenu Európa-bajnokságról
Vágólapra másolva!
Magyar éremesőt hozhat hétvégén a Pitestiben zajló ifjúsági és U23-as kajak-kenu világbajnokság, amelyen szinte minden A-döntőben lesz magyar induló.

A szombati döntős programot a kenus Nagy Bianka nyitja, Kása Péter versenyzője C-1 500 méteren dobogós reményekkel rajtolhat Pitestiben. Az ifjúságiak mezőnyében nagy reményeket fűzhetünk női ötszáz négyesünk (Lucz Anna, Biben Karina, Kovács Petra Sára, Csikós Zsóka) szerepléséhez, és az aranyért is harcba szállhat majd K-1 1000 méteren Varga Ádám, a nőknél az Európa-bajnoki címvédő Kőhalmi Emese, valamint a Belgrádban győztes kenupárosunk, Slihoczki Ádám és Szőke Attila is.

Kopasz Bálint a férfi kajak egyesek 1000 méteres döntőjében a plovdivi kajak-kenu Európa-bajnokságon Forrás: MTI/Kovács Tamás

Az U23-as mezőnyben K-1 1000 méteren Kopasz Bálint játszhatja majd a főszerepet,

aki néhány héttel ezelőtt a plovdivi felnőtt Európa-bajnokságon vett át bronzérmet, és 500 méteren aranyat remélhetünk a győriek kenus tehetségétől, Balla Virágtól, valamint a szegedi Világkupán az oroszlánkörmeit már megmutató Racskó Fruzsina, Malcsiner Eszter, Szabó Ágnes, Szénási Zsófia kvartettől is.

Dobogóban reménykedhet még K-1 1000 méteren Mihalik Sára, C-1 1000 méteren a szegedi Bodonyi András és a Noé Zsombor, Bogár Gábor alkotta kajakpáros.

Minden bizonnyal a vasárnap sem múlik el nagy magyar sikerek nélkül.

Az 500 méteres fináléban az ifjúsági (Erős Patrik, Csokor Erik, Obert Ákos, Kós Benedek) és U23-as (Noé Zsombor, Koleszár Mátyás, Bogár Gábor, Kuli István) kajaknégyesünk, valamint kenus kvartettünk (Zombori Dominik, Slihoczki Ádám, Kállai Róbert Gida, Szőke Attila) is fő favoritnak számít, ahogy az Eb-címvédő ifjúsági kajakpárosunk, Biben Karina és Bakó Olga. Mellettük egyéni indulóinktól várhatunk sokat: ifjúságiban Gazsó Dorkára és Varga Ádámra, az U23-asoknál Lucz Dórára és Kopasz Bálintra vár nagy csata.

Lucz Dóra a női kajak egyesek 200 méteres döntője után a plovdivi kajak-kenu Európa-bajnokságon Forrás: MTI/Kovács Tamás

A péntek délutáni 200 méteres előfutamok alapján a sprintszámokban sem maradunk csúcseredmények nélkül: az U23-asok között a felnőtt Európa-bajnok Lucz Dóra, a párosban győztes Birkás Balázs, a kenusok között Balla Virág, míg az ifjúsági mezőnyben Orosz Adrienn is érmes lehet ezen a világbajnokságon.