Tour de France: A pöttyös trikós Barguil nyerte a szakaszt

Warren Barguil, Tour de France
Warren Barguil, a Sunweb francia versenyzője győz a 104. Tour de France profi országúti kerékpáros körverseny 18., a Briancon és Izoard közötti 179,5 kilométeres szakaszán
Vágólapra másolva!
A hazai közönség előtt szereplő Warren Barguil nyerte a Tour de France országúti kerékpáros körverseny 18., csütörtöki szakaszát, amelyen összetettben a címvédő Chris Froome megőrizte vezető pozícióját.

Csütörtökön 179,5 kilométer várt a mezőnyre, egy első kategóriás emelkedővel, a befutóban pedig a kiemelt kategóriás Col d'Izoard csúccsal.

A szakasz döntő részében népes szökevénycsoport haladt a főmezőny előtt, melynek létszáma állandóan változott. Még a hajrá előtt aztán a főmezőny is megérkezett, majd több támadás történt, amely során

Froome végig kontroll alatt tartotta közvetlen riválisait, Barguil pedig összetettben nem volt "veszélyes" rá nézve.

Warren Barguil, a Sunweb francia versenyzője győz a 104. Tour de France profi országúti kerékpáros körverseny 18., a Briancon és Izoard közötti 179,5 kilométeres szakaszán Forrás: MTI/EPA/Robert Ghement

A hegyi pontversenyben élen álló, azaz pöttyös trikós Barguil behozhatatlan előnyre tett szert,

és ha sikeresen célba ér, a Sunweb 25 éves francia kerekese nyeri ezt a kategóriát.

Eredmények, 18. szakasz, Briancon - Izoard, 179,5:
1. Warren Barguil (francia, Sunweb) 4:40:33 óra
2. Jhon Darwin Atapuma (kolumbiai, UAE) 20 mp hátrány
3. Romain Bardet (francia, AG2R La Mondiale) a. i.
4. Chris Froome (brit, Sky) a. i.
5. Rigoberto Uran (kolumbiai, Cannondale-Drapac) 22 mp h.

Az összetettben vezető sportoló sárga mezét viselő brit Chris Froome iszik a 104. Tour de France profi országúti kerékpáros körverseny 18., Briancon és az Izoard-hágó közötti 179,5 kilométeres szakaszán Forrás: MTI/EPA/Guillaume Horcajuelo

Az összetett élcsoportja:
1. Froome 78:08:19 óra
2. Bardet 23 mp h.
3. Uran 29 mp h.

A vasárnapig tartó viadalon pénteken az Embrun és Salon-de-Provence közötti 222,5 kilométeres szakasz vár a mezőnyre. A párizsi befutóig összesen 3540 kilométert teljesítenek a résztvevők.