Balázs Attila óriási bravúrt hajtott végre

Balázs Attila, tenisz
Balázs Attila fordulatos mérkőzésen jutott tovább az Umagban zajló salakpályás férfi tenisztorna első fordulójából
Vágólapra másolva!
Balázs Attila rendkívül fordulatos mérkőzésen jutott tovább a horvátországi Umagban zajló 482 ezer euró (147,5 millió forint) összdíjazású salakpályás férfi tenisztorna első fordulójából.

A viadal honlapja szerint a világranglistán 174. helyezett magyar játékos megnyerte az első szettet a bosnyák Damir Dzumhurral (79.) szemben,

ám ezt követően sorozatban kilenc játékot veszített, vagyis ellenfele 6:0-ra hozta a második felvonást, és a harmadikban is elhúzott 3:0-ra.

Dzumhur kisvártatva már 5:2-re vezetett, ekkor azonban újabb fordulópont következett, Balázs Attila kétszer elvette ellenfele adogatójátékát, miközben a sajátját háromszor is hozta,

majd 6:5-ös vezetésénél az ötödik meccslabdát sikerült értékesítenie, így két óra alatt kiharcolta a továbbjutást.

Balázs Attila fordulatos mérkőzésen diadalmaskodott Forrás: MTI/Földi Imre

A magyar teniszező következő ellenfele az elsőként rangsorolt belga David Goffin lesz, a meccset szerda este rendezik.

Eredmények, 1. forduló (a 16 közé jutásért):
Balázs Attila-Damir Dzumhur (bosnyák) 6:3, 0:6, 7:5

további eredmények:
De Schepper (francia)-Paire (francia, 7.) 6:2, 4:6, 6:3
Vesely (cseh, 8.)-Gombos (szlovák) 6:4, 6:0
Albot (moldovai)-Zekic (szerb) 6:4, 6:0
Giannessi (olasz)-Polmans (ausztrál) 6:7 (3-7), 6:3, 6:4
Martin (szlovák)-Isztomin (üzbég) 6:3, 6:2
Dutra Silva (brazil)-Trungelliti (argentin) 6:1, 6:2