Vágólapra másolva!
A szabály az szabály, pláne Angliában, azon belül is a tenisz szentélyében, Wimbledonban.

A 18 éves magyar teniszező, Piros Zsombor és a kínai Wu Yibing alkotta páros az első kiemeltként szerepel a wimbledoni tenisztorna fiú párosai között. Az ifjak igazi lázadókként nem vették teljesen figyelembe azt a szabályt, hogy Wimbledonban csak tiszta fehér szerelésben lehet pályára lépni és fekete alsónadrágot húztak.

Az éles szemű mérkőzésvezető azonban kiszúrta ezt és meccs közben cseréltetett fehérneműt a sportolókkal.

Korábban Venus Williams is gondba került, amiért rózsaszín melltartót viselt és Roger Federernek is kellett anno cipőt cserélnie.