Világbajnoki erősségű mezőny indul a Gyulai Memorialon

USA Track & Field Outdoor Championships - Day 2 GettyImageRank2 SPORT Track And Field
SACRAMENTO, CA - JUNE 23: Justin Gatlin celebrates as he win the Men's 100 Meter Final during Day 2 of the 2017 USA Track & Field Championships at Hornet Satdium on June 23, 2017 in Sacramento, California. Andy Lyons/Getty Images/AFP
Vágólapra másolva!
Összesen 98 világbajnoki és olimpiai érmes érkezik a Gyulai István Memorial - Atlétikai Magyar Nagydíjra, amelyet hétfőn és kedden rendeznek meg Székesfehérváron, a Bregyó-közi Regionális Atlétikai Központban.

A hétfői versenyindító sajtótájékoztatón Deutsch Péter, a szervezőbizottság elnöke elmondta, hogy hat kontinens több mint 50 országából közel 200 versenyző érkezik a viadalra,

összesen 14 olimpiai bajnok, közülük nyolc riói egyéni bajnok,

valamint 14 világbajnok vesz részt a versenyen. Fehérváron négy világcsúcstartó is indul, míg a Magyar Liga hétfői versenyein 34 klubból 134 versenyző áll rajthoz - tette hozzá.

Tetszetős asztaltársaság:

Gyulai Márton versenyigazgató hangsúlyozta: 2011 óta azon dolgoznak, hogy a Gyulai Memorial az egynapos atlétikai viadalok rangsorában legalább egy Gyémánt Liga versenyt megelőzzön. Úgy vélte, elképzelésük reális, mert képesek a tizennégy, kiemelkedően legjobb atlétikai verseny közül egyet pontszámban beelőzni.

Emelik a tétet

Cser-Palkovics András polgármester szerint a verseny "évről évre emeli a lécet", most is csodálatos mezőny gyűlt össze. Mint mondta, már aláírták azt a megállapodást, amelynek értelmében idén és még két évig Székesfehérvár lesz a házigazda.

A sajtótájékoztatón résztvevő versenyzők közül

a 100 méteren olimpiai bajnok, amerikai Justin Gatlin

kiemelte, hogy az év elején sérülések hátráltatták, de a versenyek előtt visszavett a terhelésből, így most már jól van. Ugyan már 35 éves elmúlt, de a feltörekvő fiatal tehetségek nagyon motiválttá teszik - fűzte hozzá.

Justin Gatlin 2006-ban beállította a világcsúcsot, 2013-ban pedig Usain Boltot is legyőzte Forrás: AFP/2017 Getty Images/Andy Lyons

A 800 méteren kétszeres olimpiai bajnok, kenyai David Rudisha tavaly az év akkori legjobb idejét futotta Székesfehérváron, majd pár héttel később Rióban olimpiai bajnok lett. Emlékeztetett arra, hogy tavaly a Gyémánt Liga-versenyeken problémái voltak, így a Gyulai Memorialon önbizalmat próbált szerezni, ami sikerült is. Megjegyezte még, hogy akkori teljesítményével üzent ellenfeleinek, így a viadal sokat segített neki a riói sikerben.

Jelezte, ezúttal is idei legjobbját szeretné megfutni, mert a londoni világbajnokság előtt valószínűleg már nem fog rajthoz állni.

A 110 gáton Rióban olimpia első, jamaicai Omar McLeod harmadszor indul a Gyulai Memorialon,

de az első két fellépése nem úgy sikerült, ahogy szerette volna. Ígérete szerint harmadszorra jó versenye lesz. McLeod 12.90 másodperccel nyerte a jamaicai bajnokságot, és idén már a világcsúcsra is gondol, amelytől jelenleg egy tizedre van. Mint mondta, edzőt váltott, aki próbálja elhitetni vele, hogy képes rá és a eredményei azt igazolják, hogy jó úton jár.

A női 100 gáton világcsúcstartó, amerikai Kendra Harrison elmondta, hogy nagyon bosszantotta, amikor az olimpiai csapatba nem tudott bekerülni. A világcsúcs nem változtatta meg az életét, de többen megismerik az utcán, a versenyeken pedig jó teljesítményt várnak tőle minden esetben - tette hozzá.

Bombasztikus lesz a női 100 gát mezőnye a Gyulai Memorialon

Talán a valaha látott legerősebb mezőny lesz, amit magyar atlétikai versenyen láttunk.

A női 400 gát riói olimpiai bajnoka, az amerikai Dalilah Muhammad korábban kétszer - még nem olimpiai bajnokként - járt a Gyulai Memorialon, 2013-ban meg is nyerte a számot. Az amerikai bajnokságon alig egy hete kiváló, 52.64 mp-es eredménnyel győztes futó arról beszélt, hogy a nemzetközi élmezőny olyan erős, hogy egymást még jobb teljesítményre sarkallják.

A Gyulai Memorial első napján, hétfőn a Magyar Szuperliga és a korosztályos liga küzdelmei mellett három nemzetközi számot láthat a székesfehérvári közönség, a női akadályfutást, a női kalapácsvetést és a férfi gerelyhajítást. A fő versenynap a keddi lesz, amikor kizárólag nemzetközi számokat rendeznek 15 órától.