Ezer dzsúdós és 2017 postagalamb a Hősök terén

A Budapesten sorra kerülő cselgáncs-világbajnokság kampánynyitó flashmobja
Vágólapra másolva!
Látványos akcióval kezdődött meg csütörtökön a Hősök terén az augusztus végén és szeptember elején Budapesten sorra kerülő cselgáncs-világbajnokság kampánya.

A flashmobra a szövetség minden magyarországi dzsúdóst meghívott azzal a kéréssel, hogy hozza magával a versenyruháját is.

A Judo for the world című esemény csaknem ezer résztvevője 15 óra előtt vonult át beöltözve a Műcsarnok mellől a Hősök terére, ahol 2017 postagalambbal ugyanennyi üzenetet küldtek szét a világba a vb-ről.

A jelenlévők között volt Tuncsik József, a sportág első magyar olimpiai érmese és Európa-bajnoka, a mai sztárok közül pedig Csernoviczki Éva és a szintén olimpiai érmes Ungvári Miklós.

A Budapesten sorra kerülő cselgáncs-világbajnokság kampánynyitó flashmobja Forrás: MTI/Illyés Tibor

A megjelenteket Marius Vizer, a nemzetközi (IJF) és Tóth László, a magyar szövetség elnöke köszöntötte. Az IJF vezetője megköszönte Magyarországnak a vb támogatását, és kiemelte, fontos békeüzenetet küldenek most a világnak. Tóth László hangsúlyozta, ezúton hívják meg a világot a budapesti világbajnokságra.

A vb-bronzérmes Karakas Hedvig és az Európa-bajnok Hadfi Dániel buzdító szavak után elmondta saját üzenetét a világbajnokságról, majd Karakas a beérkezett szurkolói üzenetekből olvasott fel néhányat.

A sportág első budapesti világbajnoksága augusztus 28-ától szeptember 3-áig tart majd a Papp László Budapest Sportarénában.