Visszasegíti a trónra Agassi Djokovicot?

DJOKOVIC, Novak
Róma, 2017. május 20. A szerb Novak Djokovic az argentin Juan Martín del Potro ellen játszik a római tenisztorna férfi egyes versenyének negyeddöntőjében 2017. május 20-án. Djokovic 6:1, 6:4 arányban győzött. (MTI/EPA/Ettore Ferrari)
Vágólapra másolva!
Az idei Roland Garros egyik legnagyobb slágere Andre Agassi és Novak Djokovic együttműködése lesz. A volt szerb világelső címvédéssel térhetne vissza a csúcsra, de az amerikai legendával való kapcsolatától emberileg is sokat remél.

Novak Djokovic vasárnap kikapott Alexander Zverevtől a római döntőben, majd hivatalosan is bejelentette, hogy Andre Agassi lesz az edzője, legalábbis a Roland Garroson.

A salakos Grand Slam - amelynek már mennek a selejtezői - címvédője Djokovic, aki éppen a tavalyi győzelme óta kezdett látványos lejtmenetbe: korán kipottyant Wimbledonban, majd elvesztette a US Open-döntőt, végül már az év vége előtt odalett a világelső pozíciója is, miután leszerepelt a teniszvébén is.

Djokónak nem megy Forrás: AFP/Yann Coatsaliou

Már akkor is hihetetlennek tűnt a nagy visszaesés, de Djokovic később sem tudott kikerülni a negatív spirálból.

Idén januárban már az AusOpen második körében búcsúztatta a ranglistán akkor 117. Gyenyisz Isztomin. Pályafutása során először kapott ki top 100-on kívüli játékostól GS-tornán.

Több versenyt is kihagyott a következő hónapokban, Mexikóban és Indian Wellsben pedig Nick Kyrgios búcsúztatta. Mégis ezek a hónapok alapozták meg a nagy változást a karrierjében.

Ez még nem az idei Garros-trófea Forrás: AFP

Ugyanis miután Kyrgios elismerte, hogy szüksége volna egy edzőre, az újságírók megkérdezték Agassit, hogy vállalná-e. A legendás amerikai játékos azt mondta: átérzi valamennyire Kyrgios problémáit, de nem ő a megfelelő edző számára. "Most luxus lenne ennyi időt szánnom erre" - nyilatkozta Las Vegasból videón.

Agassi beismerte, nagyon is érdekelné egy olyan munkakapcsolat, amelyben valakit ő segítene jobb játékossá válni, de mintha finoman arra utalt volna, hogy egy igazán komoly feladat érdekelné.

Djokovicnak közben lassan elege lett a stagnálásból, május elején kirúgta a teljes edzői stábját, pedig nem az a sűrűn váltó típus: Marian Vajdával 2006 óta dolgozott együtt. Azt mondta, nem fog kapkodni, egy ideig egyedül járja majd a tornákat, ám a két szál, Agassi edzősködése és Djokovic keresése lassan összeért.

Mit várhatunk Agassitól?

Agassi és Djokovic egyelőre nem tervez hosszabb távra, az amerikai most, a kapcsolat elején távolról ad tanácsokat, ám a Garroson személyesen is jelen lesz majd. Márpedig ha van feladat, ami felpörgetheti Djokovicot, a címvédés Párizsban, nem utolsósorban a bomba formában lévő Rafael Nadal ellen.

A most 47 éves, 2006-ban visszavonult Agassi játékosként összesen nyolc GS-t nyert, és célba ért mind a négy nagy tornán.

Játékosként úgy gondolkodott, ahogy csak nagyon kevesen, hogy ő a második legfontosabb személy a pályán.

A meccseire stratégiát dolgozott ki, előre végiggondolta a labdameneteket, amihez viszont alaposan ismernie kellett az ellenfeleit.

A meccsei után sokszor az ellenfeléről beszélt, választékosan és intelligensen, de már a meccs közben a testbeszédén is látszott, mennyire koncentrál, és hogyan olvassa le a másik játékát, miközben pontról pontra felépíti a sajátját.

Agassi tavaly ilyenkor még Nadalnak kívánt sikereket a Garrosra:

A sportág legismertebb elemzőjének számító Craig O'Shannessy tavaly egy budapesti előadáson Agassi teniszét mutatta be videón: a Las Vegas-i mester három különböző meccsen háromféle játékkal rukkolt elő, mindannyiszor belekalkulálva az ellenfél erősségeit és gyengéit. Mindez azért is érdekes, mert O'Shannessy felmérése szerint a teniszezők szinte sosem gondolják végig a labdameneteket, inkább csak általában vannak tisztában az ellenfeleik képességeivel, mint pl. "erősen szervál, jó a fonákja, kiegyensúlyozott".

Mit várunk Djokovictól?

Djokovicban kétségkívül megvan az ambíció, hogy visszakapaszkodjon a csúcsra, ezt mutatja a stábja kirúgása is, ráadásul lassan javulni kezdtek az eredményei is. Miután az idénynyitó dohai tornát megnyerte, májusig még a negyeddöntőn sem jutott túl sehol.

Ehhez képest májusban - tehát már bőven a salakszezonban - Madridban elődöntőt játszott Rafael Nadallal (simán kikapott), majd döntőig jutott Rómában. Az olasz tornán túljutott Del Potrón, majd imponáló fölénnyel verte a Nadalt az előző körben kiejtő Dominic Thiemet. A Zverev elleni döntő már nem jött össze, de a tendencia jól láthatóan kedvező.

Agassi bölcsessége és agyafúrtsága rosszat biztosan nem tesz majd Djokovicnak, de a szerb klasszis - aki hetek óta rendszeresen beszél telefonon a vegasi kollégájával - ennél is többet remél a kapcsolattól. "Mindent átélt, amit én is, bámulatosan érti a játékot, minden egyes beszélgetésünket nagyon élvezem - jelentette ki. - Ugyanakkor fontosak számára a családi értékek és a jótékonysági tevékenységei.

Agassi már adott is tanácsokat Djokovicnak, miután "szorosan követi a meccseket, és ismeri a játékosokat. Az elmúlt hetekben minden meccsem előtt beszéltünk, mert tisztában van az ellenfeleim játékával. Úgy érzem, máris megtaláltuk a közös hangot, és kezdünk közel kerülni egymáshoz."

Djokovic a közelmúltban szakított Boris Beckerrel is, akivel három évig dolgozott együtt, de nemcsak ő választ korábbi világklasszisokat segítőnek: Andy Murray Ivan Lendllel, Rafael Nadal Carlos Moyával, Nisikori Kej pedig Michael Changgal dolgozik.

Boldog születésnapot!

Djokovic éppen ma ünnepli a 30. születésnapját. A belgrádi klasszis éppen 30 ATP 1000-es tornát nyert eddig, az első Grand Slam-címét 20 évesen söpörte be Melbourne-ben, 10-szer kvalifikálta magát az év végi világbajnokságra. A nagy rivális Andy Murray pontosan egy hete töltötte be a harmincat.

Djokovic Agassi mellé egy új szponzort is kapott, ugyanis megállapodott a Lacoste sportszergyártóval.