Budapesti ATP: Pouille a bajnok a férfiaknál

Horizontal
France's Lucas Pouille celebrates his victory over Britain's Aljaz Bedene after their final tennis match at the Hungarian Open in Budapest, on April 30, 2017. Pouille won 6-3, 6-1. / AFP PHOTO / ATTILA KISBENEDEK
Vágólapra másolva!
A francia Lucas Pouille nyerte meg az első, 482 ezer euró (150 millió forint) összdíjazású budapesti férfi ATP-tenisztornát, mivel a vasárnapi döntőben magabiztosan legyőzte a brit Aljaz Bedenét.

Az előjelek egyértelműen a világranglistán 14. francia játékos mellett szóltak, aki eddig három ATP-fináléjából egyet megnyert - tavaly Metz-ben -, míg a 68. helyen álló ellenfele elbukta korábbi egyetlen döntőjét két éve Csennajban. Az első helyen kiemelt Pouille erőnyerőként csak a nyolcaddöntőben kapcsolódott be a küzdelmekbe, a 27 éves Bedene viszont kilenc napon belül már a hetedik meccsére készült, mivel ő a selejtezőből verekedte fel magát a főtáblára. Eddigi egyetlen találkozójukat a francia nyerte idén Marseille-ben 7:5, 7:5-re.

Lucas Pouille esélyeshez méltón játszott a döntőben Forrás: AFP/Attila Kisbenedek

A pénzfeldobást Szilágyi Áron kétszeres olimpiai bajnok vívó végezte el, aztán az óbudai salakon hamar kiütközött a két döntős közti különbség. Pouille 3:0-ra elhúzott a csaknem 3000 néző között meghúzódó, rendkívül lelkes francia szurkolók örömére, a 2015-ig szlovén színekben indult Bedene pedig gyakran rontott a hosszú labdamenetekben. A francia 5:1-nél a szettért adogatott, ám ellenfele visszabrékelt, feljött 5:3-ra, ahonnan Pouille már kiszerválta a játszmát.

A folytatásban az első kiemelt 1:1-nél robbantott - közben Bedene mérgében földhöz vágta ütőjét -, tanítanivaló ejtéseket mutatott be, és könnyedén besöpörte a második szettet is.

A váratlanul egyoldalú finálé mindössze 1 óra 4 percig tartott.

Pouille Forrás: AFP/Attila Kisbenedek

"Köszönöm a bíztatást, és hogy akkor is voltak itt nézők, amikor esett az első napokban" - mondta a tűzijátékkal színesített záróceremónián a 23 éves bajnok, aki Szabó Tünde sportért felelős államtitkártól és Szűcs Lajostól, a Magyar Tenisz Szövetség elnökétől vette át a díjat.

"Aljaznak sok szerencsét a jövő héten Isztambulban, és valamennyi játékos nevében mondhatom, hogy nagyszerűen éreztem magam Budapesten" - tette hozzá Pouille, aki a trófea mellé 85 945 eurót (26,3 millió forint) és 250 világranglistapontot kapott.

A megilletődött Bedene közölte, zavarban van, mert nem szokott hozzá a díjátadókhoz, ezzel együtt gratulált legyőzőjének.

Pouille és Bedene Forrás: AFP/Attila Kisbenedek

Ami a párost illeti, a korábban Borsos Gábort és Balázs Attilát is búcsúztató Brian Baker, Nikola Mektic amerikai, horvát duó legyőzte a fináléban a kolumbiai Juan Sebastian Cabalt és Robert Farah-t. Baker így tornagyőzelemmel ünnepelte 32. születésnapját.