Vágólapra másolva!
Megtörtént a váltás a bokszolók "valaha volt legbékésebb hangulatú közgyűlésén": Erdei Zsolt lett az új elnök, az elődjétől 138 milliót örökölt, a segítőitől összefogást kér.

Erdei Zsoltot választotta meg új elnöknek a Magyar Ökölvívó Szakszövetség a szombati tisztújító közgyűlésen. A hazai sportszövetségeknél leghosszabb ideje hatalmon lévő Csötönyi hangsúlyozta: 21 évvel ezelőtt úgy vette át a szövetséget, hogy az felszámolás előtti állapotba került. Ehhez képest ma 138 millió forinttal adja át a kasszát az utódjának.

Kiemelt még egy adatot: 21 éve három főállású edzőt alkalmazott a szövetség, a főállású edzők száma jelenleg 72.

Csötönyi Sándor bejelentette a tagságnak, hogy befejezi elnöki munkáját és utódjának Erdei Zsolt olimpiai bronzérmest nevezte meg. A közgyűlés egyhangúlag megválasztotta Erdeit.

Erdei Zsolt még a búcsúmeccsén Forrás: AFP/2011 Getty Images/Al Bello

Ahogy a szövetség közleménye fogalmaz,

bejelentették, hogy az elnököt és az elnökséget öt évre választották meg".

A közgyűlés végén Erdei Zsolt elnök előbb ajándékot adott át Csötönyi Sándornak a magyar ökölvívásért végzett munkájáért, majd a következő szavakkal zárta a gyűlést: "Mindenkinek köszönöm, hogy elfogadták a jelöltségét az alelnökök, az elnökségi tagok. Mindenkire nagy szükségünk lesz, rengeteg a munka, maradjunk együtt, tartsunk össze!"

Az amatőr boksz világszerte nehéz helyzetben van, ezért koránt sem lesz elég rendet vágni az eredményeit tekintve évek óta hanyatló hazai szakágban.

Erdei Zsoltot is megkérdeztük a terveiről. Kijelentette, hogy azonnal eredményeket kell produkálni, mert "olyan világban élünk, ahol versenyzünk, az élettel, az idővel, a riválisokkal. Vagy beleállunk, és mi is próbálunk versenyezni, vagy hagyjuk, hogy elsodorjon bennünket a víz. Azonnali lépéseket kell tennünk, nincs időnk vacakolni."