Vágólapra másolva!
A magyar az egyik legfiatalabb átlagéletkorú csapat lesz a belgrádi fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságon, melyen a 15 versenyző közül az esélyek alapján öt végezhet a legjobb nyolcban.

Spiriev Attila, a magyar szövetség szakmai igazgatója az M4 Sport szerdai Sportreggeli című műsorában többek között azt emelte ki, hogy az idei Eb-re ugyan a kontinentális szövetség minden számban lehetővé tette egy-egy versenyző indulását, ám a korábbi évekkel ellentétben nevezési szinteket állapított meg, és a magyar versenyzők közül 14-en rendelkeznek az elvárt kvalifikációs eredményekkel, ami mutatja az előrelépést a sportágban.

A szakember úgy látja, mindez annak köszönhető, hogy a MASZ által négy éve indított szakmai programok

mostanra elkezdték kitermelni a fiatal tehetségeket, és az első generáció tagjai már bedobhatók felnőtt világversenyen is.

"Nagy öröm például, hogy Baji Balázs mellett van férfi gátfutó, Szűcs Valdó, női 60 gáton két magyar induló is lesz, férfi 800 méteren pedig Vindics Balázs szerepel" - sorolta a neveket Spiriev.

Baji Balázs Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A csapat legjobbjai közül a súlylökő Márton Anitát aranyesélyesnek nevezte a szakmai igazgató, de jó eredményt vár Baji Balázstól is, ám vele kapcsolatban felhívta a figyelmet rá, hogy papíron, országos csúcs javításai ellenére sem számít éremesélyesnek, mivel az ő számában lesz az egyik legerősebb mezőny.

Ötpróba és 1500 m

A magyar szövetség a két ötpróbázótól, Zsivoczky-Farkas Györgyitől, illetve Krizsán Xéniától is jó eredményt remél. Az ötödik fináléra esélyes atléta, a rutinos Kazi Tamás, aki 1500 méteren kiváló formában versenyez idén, az országos csúcsot is megközelítette februárban. Spiriev megjegyezte, a kontinensbajnokságon nem várható a 32 éve fennálló magyar rekord megjavítása tőle, mivel középtávfutásban a világversenyeken nem ritkán a taktika kerül előtérbe.

A magyar küldöttség szerdán busszal indul útnak a szerb fővárosba, ahol péntektől vasárnapi zajlanak majd a versenyek.