Gyárfás Tamás lemondott a posztjáról

Gyárfás Tamás
Budapest, 2016. március 6. Gyárfás Tamás, a Magyar Úszószövetség elnöke a Tüske-uszoda ünnepélyes átadóján 2016. március 6-án. A főváros XI. kerületében, a Tüskecsarnok mellett felépült új, fedett uszodakomplexum egy 50 méteres, tízpályás versenymedencéből, valamint egy 25 méteres, állítható medencefenékkel rendelkező bemelegítő- és tanmedencéből áll, s egy 1000 fős lelátó is tartozik hozzá. MTI Fotó: Marjai János
Vágólapra másolva!
Lemondott Gyárfás Tamás a Magyar Úszószövetség elnöki posztjáról – a 23 év után távozó sportvezető szerdán jelentette be lemondását.

Gyárfás Tamás szerdán az MTI szerkesztőségét az alábbiak szó szerinti közlésére kérte: "Köszönöm. 1993-ban lettem az úszószövetség elnöke. Megtiszteltetés, hogy együttműködhettem nagyszerű edzőkkel, szakvezetőkkel és csodálatos versenyzőkkel. Nagy élmény, hogy részese lehettem öt hazai rendezésű Európa-bajnokságnak, boldogság, hogy ott lehettem, amikor sikerült elnyerni a FINA világbajnokság megrendezése jogát. A legeslegnagyobb öröm pedig az, hogy már látom az újonnan épülő úszókomplexumot. Kívánom, hogy a legeredményesebb sportág mielőbbi közgyűlése a legalkalmasabb elnököt válassza meg. Ezennel lemondok, mert úgy érzem, hogy most ezzel segíthetek a legjobban."

Ott bukott orra Gyárfás, ahol azt hitte, biztosan áll a lábán