Maradona Del Potrót ünnepelte a Davis-kupa-döntőn

Diego Maradona
Argentinian retired professional footballer Diego Armando Maradona attends the Davis Cup World Group final singles match between Croatia and Argentina at the Arena hall in Zagreb, on November 25, 2016. / AFP PHOTO / STRINGER
Vágólapra másolva!
Az első nap után 1-1-re áll a Horvátország-Argentína tenisz Davis-kupa-döntő.

Az első meccsen a hazai közönség előtt játszó Marin Cilic az első és a második szettet is megnyerte, Federico Delbonis azonban egyenlíteni tudott, de az ötödik felvonás ismét a horvát teniszező sikerét hozta.

A világranglista hatodik helyén álló Cilic 17 ászt szervált

a 3 óra 40 percig tartó meccsen,

Delbonis négyet.

Diego, egy közös fotó?

A mérkőzést a helyszínen tekintette meg az argentin labdarúgólegenda, Diego Maradona is, akit honfitársai részéről üdvrivalgás fogadott a 15 ezres Zagreb Arenában. Az egykori világbajnok a VIP-páholyban foglalt helyet, de a szurkolók kérésére többször is összeállt velük egy-egy közös fényképre.

Lehet, hogy az ima is segített Forrás: AFP/Stringer

A második találkozón az olimpiai ezüstérmes Juan Martin del Potro a világranglista huszadik helyén álló Ivo Karlovicot győzte le.

A horvát óriási 35 ászt ütött

a 3 óra 25 perces mérkőzésen, ellenfele 15 alkalommal szervált védhetetlenül, ám Del Potro egyetlen kettős hibát sem ütött, Karlovic viszont tizenkettőt is.

A párossal folytatják

A horvátok a második, az argentinok pedig az első diadalukra készülnek a Davis-kupában.

Folytatás szombaton, amikor 15 órakor lépnek pályára a párosok, majd vasárnap 14 órától ismét két egyest rendeznek, a péntekihez képest fordított felállásban.

eredmény, döntő:
Horvátország - Argentína 1-1 - állás az első nap után
Marin Cilic - Federico Delbonis 6:3, 7:5, 3:6, 1:6, 6:2
Ivo Karlovic - Juan Martin del Potro 4:6, 7:6 (8-6), 3:6, 5:7

szombaton játsszák:
Franko Skugor, Ivan Dodig - Leonardo Mayer, Guido Pella 15.00

vasárnap játsszák:
Marin Cilic - Juan Martin del Potro 14.00
Ivo Karlovic - Federico Delbonis 16.00