Vágólapra másolva!
Cseh László lemond az úszószövetségben betöltött elnöki tagságáról, továbbá az úszótársai által felvetett problémákat vizsgáló bizottságbeli tagságáról is. Csak az úszással foglalkozik, nem sportpolitizál. (Frissítés: Cseh László később cáfolta a lemondásáról szóló híreket.)

Folytatódik az úszóügy. A napokban Hosszú Katinka lemondásra szólította fel Gyárfás Tamás elnököt, aki jelezte, ezt nem teszi meg, viszont kivizsgálják a háromszoros olimpiai bajnok által felvetett problémákat. Hosszúhoz csatlakozott több úszótársa, többek között Gyurta Dániel és Kapás Boglárka is.

Cseh László annak a bizottságnak lett volna a tagja, amely kivizsgálja a társai konkrét panaszait, ám hétfőn lemondott erről a tisztségéről, ahogy a szövetségbeli elnöki tagságáról is – írta a 24.hu. Az ügy kirobbanása idején Cseh külföldön volt, ám a lap szerint továbbra sem foglal majd állást, ám éppen mivel nem akar sportpolitizálni, lemond a szövetségnél betöltött mindkét funkciójáról.

Közben hétfő reggel Hosszú Katinka vezetésével számos úszó és edző megfogalmazott egy hétpontos ultimátumot, amely úgy kezdődik, hogy „álljon fel egy új, az úszók egészét maga mögött tudó, megbízható vezetőség, ami hajlandó a szervezet teljes körű felülvizsgálatára, megújítására”, és azzal záródik, hogy „az új vezetést kérjük, hogy szüntesse meg a jelenlegi kiszolgáltatott rendszert, és törekedjen a források transzparens, észszerű, szakmai szempontok alapján történő felhasználására”.

Nem igaz, hogy Cseh László távozik az úszószövetségtől