Murray maratoni meccsen küzdötte be magát a vb-döntőbe

Andy Murray
London, 2016. november 19. A világelső Andy Murray, miután pontott szerzett a kanadai Milos Raonic ellen a férfi teniszezők szezonzáró londoni ATP-világbajnokságának elődöntőjében a londoni O2 Arénában 2016. november 19-én. (MTI/EPA/Will Oliver)
Vágólapra másolva!
A világelső Andy Murray bejutott a 7,5 millió dollár (2,15 milliárd forint) összdíjazású londoni ATP-világbajnokság döntőjébe.

A szombati első elődöntőben a brit játékos három szoros szettben győzte le a negyedik helyen kiemelt kanadai Milos Raonicot,

akinek a harmadik szett rövidítésében egy alkalommal meccslabdája volt.

A találkozó több mint három és fél óráig tartott.

A világelső ott lesz a döntőben Forrás: MTI/EPA/Will Oliver

A világelsőség lesz a tét a döntőn

Az álomdöntő összejött, mivel a második helyen kiemelt, címvédő szerb Novak Djokovic két sima játszmában legyőzte az ötödikként rangsorolt japán Nisikori Kejt. A döntő magyar idő szerint 19 órakor kezdődik.

Ha az ötszörös világbajnok Djokovic megnyeri a szupertornát, akkor visszaszerzi Murraytől a világelsőséget. Egyben utolérné a hat vb-címével rekorder - és nyár óta pihenő - svájci Roger Federert, aki 2001 óta először hiányzik az évzáró tornáról.

eredmény, elődöntő:
Murray (brit, 1.) - Raonic (kanadai, 4.) 5:7, 7:6 (7-5), 7:6 (11-9)
Djokovic (szerb, 2.) - Nisikori (japán, 5.) 6:1, 6:1