Hargitay: Nincs diktatúra az úszószövetségben

Czene Attila; Hargitay András dedikál felmérőverseny FOTÓ ÁLTALÁNOS HASZNÁLATI TÁRGY könyv Közéleti személyiség foglalkozása sportoló SZELLEMI TEVÉKENYSÉG SZEMÉLY TÁRGY verseny Hódmezővásárhely, 2014. február 1.
Czene Attila olimpiai bajnok úszó (b) és Ha
Hódmezővásárhely, 2014. február 1. Czene Attila olimpiai bajnok úszó (b) és Hargitay András olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok úszó, állatorvos (j) dedikál egy könyvet a Jövő Bajnokai felmérőversenyen a hódmezővásárhelyi Gyarmati Dezső Sportuszodában 2014. február 1-jén. MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely
Vágólapra másolva!
Hargitay András szövetségi kapitány visszautasította Czene Attila állításait, amelyek szerint diktatúra van a magyar úszósportban, és a szövetség (MÚSZ) elnöke, Gyárfás Tamás beleszól szakmai döntésekbe is.

A szakvezető az MTI-nek pénteken reagált az olimpiai bajnok Czene Lokálnak adott nyilatkozatára, leszögezve, hogy ő, aki napi rendszerességgel ott van az úszószövetségben, a leghatározottabban mondja:

"nem igaz az állítás, nincs diktatúra!"

"Nem tudom, hogy ezt Czene Attila honnan veszi.

– mondta Hargitay András. – Természetesen szakmai dolgokról is többször kikérem a véleményét, de a döntéseket magam hozom meg, a felelősség az enyém."

Hargitay András (balra) bárkit szívesen meghallgat Fotó: Polyák Attila - Origo

"Ha Czene Attila – folytatta – vette volna a fáradságot, hogy amióta kapitány vagyok, egyszer is megkeres tanácsaival, őt is, ahogyan a sportág elnökét, természetesen meghallgattam volna. Nálunk mindenki tudja, mi a szerepe, feladata."

Fegyelem volt, van és lesz

A szakvezető a MÚSZ és vezetői címére érkező állásfoglalásokban félreértelmezéseket lát, és azt érzi, hogy

de a megnyilatkozásoknak nincs igazán tartalmuk, konkrétumok kellenének". Hargitay András szerint Czene, az egykori úszótárs, aki szintén Széchy Tamás-tanítvány volt, "tudja, hogy a fegyelem Széchy idején mit jelentett, de akkor sem volt diktatúra".

"Úgy gondolom, a magyar úszósportban azóta is fegyelem van, munkafegyelem, a cél érdekében" – tette hozzá.

Volt idő, amikor Czene Attila és Hargitay András még egy platformon volt Forrás: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

Czene Attila csütörtökön az Origónak is nyilatkozott, ahol elmondta, hogy a közpénzből működő úszószövetség nem tehet úgy, mintha kegyet gyakorolna az úszók felé a támogatások odaítélésével.

Az úszószövetség és a versenyzők nyilvános vitáját kedden Rio háromszoros bajnoka, Hosszú Katinka indította el, aki több dolgot is kifogásolt és számonkért a szövetségen, egyúttal lemondásra szólította fel Gyárfás Tamás elnököt. Másnap Gyárfás sajtótájékoztatón jelezte, hogy nem kíván lemondani, ugyanakkor mindent megtesz majd, hogy a problémákat megoldják.

Még aznap előbb Gyurta Dániel, azután Kapás Boglárka szólalt meg az ügyben, jelezve, hogy szerintük is vannak gondok, és "nincs rend" a magyar úszásban. Hozzájuk csatlakozott még szerdán a többek között Bernek Pétert képviselő cég, majd csütörtökön a Verrasztó testvérek, Dávid és Evelyn, illetve Kozma Dominik jelezték, hogy egyetértenek a háromszoros olimpiai bajnokkal.