Széles Sándort kirúgta az UTE

Széles Sándor; Kovácshegyi Ferenc edzés egész alakos fotó FOTÓ FOTÓ ÁLTALÁNOS KÉPKIVÁGÁS SZEMÉLY
Kazany, 2015. július 31. Széles Sándor (b) és Kovácshegyi Ferenc edzők a magyar úszóválogatott edzésén a kazanyi vizes világbajnokságon 2015. július 30-án. MTI Fotó: Kovács Anikó
Vágólapra másolva!
Nem tartanak igényt a továbbiakban az UTE úszószakosztályánál Széles Sándor edzői munkájára.

A 60 éves Széles – aki Gyurta Dánielt olimpiai és három világbajnoki címhez segítette – a Jochapress.hu-nak vasárnap beszélt arról, hogy a klub székházában Őze István elnök, Gyurta Tamás, az úszószakosztály elnöke, valamint Gyurta Dániel közölte vele az edzőkollégák és a versenyzők döntését.

Gyurta már korábban jelezte, hogy új edzővel készül

A Londonban 200 méteren olimpiai bajnok Gyurta Dániel október végén jelentette be, hogy 17 év után szakít Széles Sándorral, és a jövőben Nagy József irányításával készül. Széles Sándor szerződése január 31-ig szól a Magyar Olimpiai Bizottsággal.