Vágólapra másolva!
Babos Tímea is indulhat a női teniszezők évzáró versenyén, a kínai Csuhajban zajló Bajnokok Tornáján, ugyanis nem sokkal a keddi rajt előtt a spanyol Carla Suarez-Navarro visszalépett. 

"Már az is elképesztő érzés volt, hogy itt lehetek a WTA Elite Trophyn! Az pedig már egyszerűen hihetetlen számomra, hogy még játszhatok is! Nagy bónuszként fogom fel, hiszen az év jelentős részében ez a verseny nem szerepelt a terveim között. Inkább a szezon vége felé kezdtem el reménykedni abban, hogy esetleg mégis szerepelhetek itt" - idézte honlapja a 23 éves magyar játékost.

"Ez az év utolsó versenye: szeretném élvezni a játékot és valóban nagy mosollyal befejezni pályafutásom eddigi legjobb szezonját!

Tudta, hogy nem tudná végigjátszani az első meccsét sem, ezért átadta nekem a lehetőséget. Minden tiszteletem az övé, gyors felépülést kívánok neki a csuklósérülésből"" - nyilatkozta Babos Tímea.

A Bajnokok Tornáján négy háromfős csoportban zajlanak a küzdelmek, az első helyezettek jutnak az elődöntőbe.

Babos szerdán közép-európai idő szerint reggel 8 órától a magyar származású, svájci színekben szereplő Bacsinszky Tímeával találkozik. Ennek a csoportnak a harmadik tagja a kínai Csang Suaj.