34 hónapos eltiltást kapott a magyar kajakos

Dudás Miklós akció FOTÓ FOTÓ ÁLTALÁNOS FOTÓTÉMA Közéleti személyiség foglalkozása sportoló SZEMÉLY verseny
Milánó, 2015. augusztus 23. A második helyezett Dudás Miklós célba ér a férfi kajak egyesek 200 méteres versenyének B döntőjében a milánói kajak-kenu világbajnokságon 2015. augusztus 23-án. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
A Nemzeti Doppingellenes Szervezet Doppingbizottsága lezárta a Dudás Miklóssal szemben indított eljárást, és 34 hónapos eltiltást szabott ki a kajakos sprinterre. 

A 25 éves Dudás a tavalyi Európa Játékokon adta le azt a mintát, amely alapján megállapították, hogy tiltott szer, szintetikus tesztoszteron került a szervezetébe. A sportoló a doppingvétség tényét nem, de a szándékosságot tagadta.

Forrás: MTI/Kovács Tamás

A kajakos a bakui verseny előtt hetekig Sevillában edzőtáborozott. Mint idén áprilisban, az ügy kirobbanása után elmondta, egy hosszú edzőtáborozás alkalmával előfordul, hogy kifogy valamilyen táplálékkiegészítőből, ezúttal is ez történt.

"Amatőr hibát követtem el. Ellenőrizetlen helyről, ellenőrizetlen táplálékkiegészítőt vettem. Egyszerűen egyedül bementem egy spanyol boltba, és megvettem egy spanyol feliratú terméket. Nagyon felelőtlen dolog volt, amit tettem" - mondta áprilisban Dudás, aki a 2014-es moszkvai világbajnokságon a 4x200-as váltó tagjaként aranyérmes lett.

A mostani döntés értelmében eltiltása a tavaly júniusi mintavételtől van érvényben, így

a kajakos legközelebb a 2018-as szezonban versenyezhet.

A Bakuban megszerzett aranyérme sorsáról az Európai Olimpiai Bizottság fog dönteni - írja a Magyar Kajak-kenu Szövetség weboldala.

Az elsőfokú döntés ellen a Nemzeti Sportdöntőbíróságnál lehet fellebbezni.

Jelzésértékű eset

Dudás Miklós doppingesete jelzésértékű lehet a többi magyar sportoló számára is, hiszen a kajakos elsőre negatív mintát szolgáltatott, és csak a biológiai útlevelében feltűnt tesztoszteronszint-eltérések miatt megrendelt második, speciális kiegészítő vizsgálat eredménye lett pozitív - nyilatkozta idén áprilisban az Origónak az esetről Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport vezetője. Hozzátette, a magyar doppingolók sem bújhatnak el az új csodafegyver elől.