Vágólapra másolva!
A világelső amerikai Serena Williams megvédte címét a wimbledoni teniszbajnokság női versenyének szombati döntőjében. Hetedig győzelmével behozta az örökranglistán Steffi Grafot. 

Williams a fináléban két szettben, szoros csatában múlta felül a negyedik helyen kiemelt német Angelique Kerbert. Ez volt Serena Williams hetedik wimbledoni sikere egyesben, ezzel az örökrangsorban beérte a brit Dorothea Chamberst (1903-1914) és a német Steffi Grafot (1988-1996). A lista élén Martina Navratilova áll kilenc diadallal.

Összességében 22. Grand Slam-tornáját nyerte meg egyesben,

ebben az összevetésben is utolérte Grafot, így már csak a 24 sikerrel élen álló ausztrál Margaret Court van előtte.

Az első játszma elején a címvédő egyértelműen jobban teniszezett, adogatásban és szervafogadásban is hatékonyabbnak bizonyult, de Kerber tartotta vele a lépést. A második játékban az amerikainak három lehetősége is volt, hogy elvegye riválisa adogatását. Ekkor még nem járt sikerrel, 6:5-nél viszont igen, így a végig jobban szerváló Willians lezárta a szettet.

Serena hetedszer nyert Forrás: MTI/EPA/Facundo Arrizabalaga

A második felvonásban sem változott jelentősen a játék képe, mindkét teniszező kiválóan összpontosított, pontosan játszott és egy ideig hozta saját adogatását. Williams 4:3 után 40:15-ös hátrányban volt, ám innen fordítani tudott, Kerber pedig ekkor lélekben feladta és a következő játékot semmire elveszítette.

Vajon mennyire fáradt ki Serena?

A 34 éves amerikai 13 ásszal zárta a döntőt, ellenfelének nem volt nyerő szervája. Szombati győzelmével Serena Williams visszavágott Kerbernek a melbourne-i ausztrál nyílt bajnokság január 30-i döntőjében elszenvedett vereségért. Serena Williams - nővére, Venus oldalán - a párosok 18.30-kor kezdődő döntőjében is érdekelt, ahol az ötödik helyen kiemelt Babos Tímea, Jaroszlava Svedova (magyar, kazah) kettős lesz az ellenfelük.

Eredmény, döntő:
S. Williams (amerikai, 1.)-Kerber (német, 4.) 7:5, 6:3

Nincs meglepetés férfi párosban

Ahogy női egyesben, úgy férfi párosban is az első helyen kiemelt győzött Pierre-Hugues Herbert és Nicolas Mahut révén a wimbledoni teniszbajnokság szombati napján.

A francia duó három szoros játszmában múlta felül a honfitársak, Julien Benneteau és Edouard Roger-Vasselin alkotta kettőst. Herbert és Mahut második Grand Slam-diadalát aratta közösen, ugyanis párosuk tavaly a US Opent is megnyerte.

Eredmények:
férfi páros, döntő:
Pierre-Hugues Herbert, Nicolas Mahut (francia, 1.)-Julien Benneteau, Edouard Roger-Vasselin 6:4, 7:6 (7-1), 6:3

később, női páros, döntő:
Babos Tímea, Jaroszlava Svedova (magyar, kazah, 5.)-Serena Williams, Venus Williams (amerikai) 18.30