Vágólapra másolva!
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség nyilvánosságra hozta a riói olimpián szereplő női kajak és férfi kenu számok indulóinak listáját, mely szerint a kétszeres olimpiai bajnok Kozák Danuta egyesben, párosban és négyesben is szerepelni fog. Az már tehát biztos, hogy egy férfi kajakos bukott le doppinggal. 

"Női kajakban 200 egyesben a háromszoros olimpiai bajnok Douchev-Janics Natasa indulhat Rio de Janeiróban. 500 méteren egyesben Kozák Danuta, párosban a Szabó Gabriella, Kozák kettes, négyesben pedig a Szabó, Kozák, Csipes Tamara, Fazekas-Zur Krisztina kvartett szerepelhet az augusztusi játékokon" - nyilatkozta a szövetség honlapjának Csabai Edvin szakmai igazgató.

Férfi kenuban 200 egyesben Hajdu Jonatán indul, míg 1000 egyesben Vasbányai Henrik, 1000 párosban pedig a Vasbányai, Mike Róbert duót nevezi a magyar szövetség, mely Kárász Annát és Kiss Tamást jelölte meg tartaléknak.

Hamarosan megtudjuk, ki az illető Forrás: MTI/Kovács Tamás

A szövetség híréből kiderül, hogy a férfi kajakosoknál az indulókról később dönt majd az elnökség. Ez azért fontos, mert egy egyelőre nem nevesített kajak-kenu versenyző bukott le doppinggal, így a névsor ismeretében gyakorlatilag kijelenthető, hogy a doppingoló egy férfi kajakos.

Az Origo korábban azt írta, vélhetően Dombvári Bencéről van szó.