Vágólapra másolva!
Hosszú Katinka négy év múlva a tokiói olimpián még mindenképpen versenyezne, s tervei szerint körülbelül 2021-ben fejezné be pályafutását.

Az ötszörös világbajnok 27 éves úszó ezt azon a sajtóbeszélgetésen árulta el, amelyet az ötkarikás játékok nemzetközi szponzora, a Procter&Gamble által elindított "Köszi, Anyu!" kampánya keretén belül rendeztek meg.

A 200 méter vegyes világcsúcstartója hangsúlyozta, egyelőre rendkívül élvezi a versenyzést, illetve a közös munkát férjével, Shane Tusuppal, ezért a családalapítást is csak akkor kezdik el, amikor az úszással már felhagyott.

Hosszú Katinka Fotó: Szabó Gábor - Origo

A beszélgetésen - amelyen az élsportoló gyermekek mögött álló anyák szerepéről volt szó első sorban - Hosszú Katinka édesanyja, Bakos Barbara elmondta, családjukban mindig is fontos szerepet töltött be a sport, ugyanakkor soha nem kényszerítették rá akaratukat a gyermekeikre.

Hosszú gyermekkorára visszaemlékezve elmondta, mindig is motiválta őt, ha szülei örültek a sikernek, ugyanakkor a célokat ő állította maga elé. Hozzátette, őt csak pozitív megerősítéssel lehet motiválni, mint azt kiemelte, olyan, hogy rossz eredmény nincs: ha egy időeredmény esetleg nem olyan, mint annak lennie kell, akkor az azért jó, mert ki lehet elemezni a hibákat.

Hosszú Katinka és édesanyja Fotó: Szabó Gábor - Origo

A Vasas úszója fiatalkori versenyeire visszagondolva elmondta, az elején még szerette, ha szülei a helyszínen szorítanak neki, ugyanakkor ez később megváltozott, s édesanyja csak 2014-ben kezdte el újra az uszodákat látogatni, a berlini Európa-bajnokságon, majd tavaly a kazanyi vb-n is a helyszínen szurkolt.

"Ha már gyerekem lesz, akkor én valószínűleg kijövök a medencéből, és abbahagyom. Már eljátszottam olyan gondolattal, hogy 2020-21-ben, a következő olimpia után jön el a visszavonulásom ideje, de addig mindenképp szeretnék úszni, ameddig élvezem. Márpedig Shane-nel nagyon élvezem a munkát és a versenyzést is. Nem szeretném azt érezni, hogy a gyerek miatt szűnt meg ez az érzés. Éppen ezért, csak akkor lesz gyerekem, ha már nem szeretnék tovább úszni" - mondta, hozzátéve, hogy férjével együtt közösen úgy döntöttek, hogy mindkettejük családja ott lesz majd a riói olimpián is.