Vágólapra másolva!
Újabb hat taggal bővült a Magyar Úszó Hírességek Csarnoka. Gyarmati Andrea, Güttler Károly, Novák Ilonka, Tumpek György, Verrasztó Zoltán, valamint az edzők közül Széles Sándor került be az illusztris társaságba.

A magyar szövetség (MÚSZ) vasárnapi tájékoztatása szerint a százhalombattai beiktatási ceremónián először felidézték az elmúlt két esztendő pillanatait, amikor is 2013-ban Hajós Alfréd, Egerszegi Krisztina, Darnyi Tamás, Hargitay András, Széchy Tamás és Kiss László, majd tavaly Székely Éva, Szőke Kató, Wladár Sándor, Rózsa Norbert, Czene Attila és Sárosi Imre került a halhatatlanok közé, továbbá Média-díjasként Vitray Tamás.

Az idei esztendő kiválasztottjai közül ketten, Novák Ilonka olimpiai bajnok és Tumpek György Európa-bajnok, olimpiai bronzérmes, többszörös világcsúcstartó egészségi állapotuk miatt nem lehettek jelen. Ugyanakkor Kiss László szövetségi kapitány - úgy is mint egykori tanítvány - személyesen vitte el a beiktatottaknak járó bronzszobrot Tumpek Györgynek.

Turi György (b) és Güttler Károly (j) Szaka József, MÚSZ

Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Gyurta Dánielnek a mesteréről, Széles Sándorról tartott laudációja végén, amikor a közösen eltöltött tizenhét esztendőről beszélt, "picit elcsuklott a hangja". Az ünnepségen a hírességek csarnokának Média-díját vehette át Csurka Gergely, a MÚSZ sajtófőnöke.