Vágólapra másolva!
Mányoki Attila sikerrel teljesítette az Ocean Seven elnevezésű, a világ hét legnehezebb tengeri csatornájának meghódítását magába foglaló sorozat harmadik állomását is. A zalaegerszegi sportember út rekorddal átúszta a Hawaii-szigeteknél található Molokai-csatornát.

Élete legmegerőltetőbb úszásával teljesítette a Molokai és Oahu szigetek között húzódó 42 km hosszú Molokai-csatornát Mányoki Attila, aki új rekorddal ért célba.

"Végül 54 km lett a megtett táv vége, de a körülményeket az is jelzi, hogy közben az engem kísérő hajó 73 km-t tett meg a sok korrigálás miatt.

Amire számítani lehetett, hogy az erős áramlás és a magas hullámok is komoly tényezők lehetnek, bevált ez a jóslat. Brutális hullámok voltak szinte a teljes úszásom alatt. Ezen kívül négyszer csíptek meg a medúzák, ami eszméletlen fájdalmat okoztak, a testem tele van vágásokkal" - nyilatkozta a sportember a Zaol.hu portálnak.

Mányoki Attila Forrás: Manyokiattila.hu

A csatornaátúszás 1961 óra íródó történetében Mányoki a 37., aki sikeresen úszta át a Molokai-szorost, és a legjobb idővel, 12 óra 5 perc alatt ért át a túlsó partra.

Jöhet a Catalina-csatorna

Az úszó a világ hét legnehezebb tengeri csatornájának meghódítását (Ocean Seven) tűzte ki célul. 2013-ban a La Manche-csatornával kezdte, majd tavaly augusztusban - első magyarként és a világon tizenharmadikként - sikerült átúsznia a japán Cugaru-csatornát, amelyet a természeti körülmények miatt a legnehezebben leküzdhető távnak tartanak.

A Molokai-csatorna után október 5-én a kaliforniai Catalina-csatorna következhet.

A hétrészes sorozatba az említettek mellett a Skóciát és Írországot összekötő Északi-csatorna (33,7 km), az Új-Zéland két szigete közötti Cook-csatorna (26 km) és a Gibraltári-szoros (14,4 km) tartozik még bele.

Az Oceans Sevent eddig egyetlen ember, az ír Stephen Redmond volt képes teljesíteni. Mányoki Attila eltökélt célja, hogy ugyanez neki is sikerüljön.