Vágólapra másolva!
A címvédő horvát Marin Cilic bejutott a negyeddöntőbe az amerikai nyílt teniszbajnokságon.

A férfi mezőny 9. kiemeltje a francia Jeremy Chardyt verte négy szettben, és pályafutása során negyedszer került be a legjobb nyolc közé a US Openen. Cilic a második szettben bokasérülést szenvedett, de így is sikerült nyernie, összesen 52 nyerőt ütött, ezek közül 23 volt ász, és a fogadhatatlan szervák közül négyet a harmadik játszma rövidítésére tartogatott.

Cilic következő ellenfele a francia Jo-Wilfried Tsonga lesz, aki magabiztosan búcsúztatta honfitársát, Benoit Paire-t, aki korábban kiejtette a negyedik helyen kiemelt Nisikori Kejt. Tsonga eddig mind a négy fordulóban háromszettes meccset játszott, és egyetlen adogatójátékát sem bukta el.

Jöhet a 27. meccs Venus és Serena között

A nőknél világelső Serena és nővére, Venus Williams egymás ellen játszik a negyeddöntőben. A 2015-ös szezon eddigi három Grand Slam-tornáját megnyerő Serena a vasárnapi nyolcaddöntőben a vártnál simábban verte honfitársát, Madison Keyst, és immár 25 mérkőzés óta veretlen Flushing Meadowsban.

A 35 éves Venus a 19 éves, selejtezőből érkezett észt Anett Kontaveitet búcsúztatta mindössze 50 perc alatt. A két nővér 27. találkozójára készül, kettejük különpárharcában Serena vezet 15-11-re.

Bouchard agyrázkódás miatt lépett vissza

A 25. helyen kiemelt kanadai Eugenie Bouchard pénteken elcsúszott az öltözőben, agyrázkódást szenvedett, így visszalépett az olasz Roberta Vinci elleni nyolcaddöntőtől.

eredmény, nyolcaddöntő, férfiak:
Cilic (horvát, 9.) - Chardy (francia, 27.) 6:3, 2:6, 7:6 (7-2), 6:1
Tsonga (francia, 19.) - Paire (francia) 6:4, 6:3, 6:4

nők:
S. Williams (amerikai, 1.) - Keys (amerikai, 19.) 6:3, 6:3
V. Williams (amerikai, 23.) - Kontaveit (észt) 6:2, 6:1
Vinci (olasz) - Bouchard (kanadai, 25.) játék nélkül