Vágólapra másolva!
A címvédő Serena Williams 6:0, 2:0-s vezetésénél az orosz Vitalija Gyjacsenko sérülés miatt feladta a mérkőzést az amerikai nyílt teniszbajnokság első fordulójában. Az egyoldalú összecsapás 27 percig tartott.

A hetedik New York-i trófeájáért küzdő Serena Williams történelmet írhat. A 33 éves világelső idén az eddigi három Grand Slam-tornát megnyerte - ezzel jelenleg valamennyi GS-en ő a címvédő -, ha pedig most is őt koronázzák meg, akkor a német Steffi Graf 1988-as menetelése óta ő lesz az első teniszező, aki egy naptári évben megnyeri az összes GS-versenyt, azaz megcsinálja a Grand Slamet.

A viadal egyetlen magyar főtáblása, Babos Tímea közép-európai idő szerint kedd éjszaka játszik majd a 22. helyen kiemelt, 2011-ben US Open-győztes ausztrál Samantha Stosurral. A nőknél az első napon hat kiemelt búcsúzott, a hetedik helyen kiemelt Ana Ivanovicon kívül Karolina Pliskova, Carla Suárez Navarro, Jelena Jankovic, Sloane Stephens, valamint Szvetlana Kuznyecova.

A férfiaknál a világelső Novak Djokovic talán meg sem izzadt, csupán három játékot veszítve, 1 óra 11 perc alatt jutott túl a brazil Joao Souzán. A címvédő, kilencedik helyen kiemelt horvát Marin Cilic ugyancsak három játszmában ejtette ki az argentin Guido Pellát.

eredmények, 1. forduló (a 64 közé jutásért), férfiak:
Nadal (spanyol, 8.) - Coric (horvát) 6:3, 6:2, 4:6, 6:4
Fognini (olasz, 32.) - S. Johnson (amerikai) 2:6, 6:3, 6:4, 7:6 (7-2)
Ferrer (spanyol, 7.) - Albot (moldovai) 4:6, 7:5, 6:1, 6:0
Marcsenko (ukrán) - Monfils (francia, 16.) 2:6, 6:4, 5:0-nál Monfils feladta
Bautista (spanyol, 23.) - Herbert (francia) 6:3, 6:2, 7:6 (9-7)
Donszkoj (orosz) - Pouille (francia) 6:2, 6:7 (3-7), 6:2, 6:4
Krajinovic (szerb) - Gonzalez (kolumbiai) 6:4, 6:0, 6:4
Schwartzman (argentin) - Ymer (svéd) 6:3, 6:2, 6:2
Carreno (spanyol) - Janowicz (lengyel) 6:3, 4:6, 6:2, 6:4
Cuevas (uruguayi) - Sela (izraeli) 6:2, 3:6, 6:4, 6:1
Haider-Mauer (osztrák) - Pospisil (kanadai) 6:4, 3:6, 6:7 (0-7), 6:0, 6:1
Groth (ausztrál) - Dolgopolov (ukrán) 4:6, 6:1, 7:5-nél Dolgopolov feladta
Djokovic (szerb, 1.) - Souza (brazil) 6:1, 6:1, 6:1
Cilic (horvát, 9.) - Pella (argentin) 6:3, 7:6 (7-3), 7:6 (7-3)
Raonic (kanadai, 10.) - Smyczek (amerikai) 6:4, 7:6 (10-8), 6:1
Robredo (spanyol, 26.) - Berrer (német) 6:2, 6:2, 6:4
Chardy (francia, 27.) - Shane (amerikai) 6:2, 6:1, 6:7 (6-8), 6:2
Klizan (szlovák)-Mayer (német) 6:7 (5-7), 6:3, 6:3, 3:0-nál Mayer feladta
Sztahovszki (ukrán) - Millman (ausztrál) 6:1, 3:6, 7:6 (7-3), 6:4
Gabasvili (orosz) - Andujar (spanyol) 7:6 (8-6), 0:6, 4:6, 6:4-nél Andujar feladta
Verdasco (spanyol) - Haas (német) 3:6, 6:1, 6:7 (3-7), 6:3, 6:1
Paire (francia) - Nisikori (japán, 4.) 6:4, 3:6, 4:6, 7:6 (8-6), 6:4
Goffin (belga, 14.) - Bolelli (olasz) 6:4, 6:1, 6:2
Dimitrov (bolgár, 17.) - Ebden (ausztrál) 6:4, 6:2, 6:4
Lopez (spanyol, 18.) - Basilasvili (grúz) 7:6 (7-5), 6:1, 6:3
Tsonga (francia, 19.) - Nieminen (finn) 6:3, 6:1, 6:1
Seppi (olasz, 25.) - Paul (amerikai) 6:4, 6:0, 7:5
Fish (amerikai) - Cecchinato (olasz) 6:7 (5-7), 6:3, 6:1, 6:3
Ilhan (török) - Stepanek (cseh) 6:0, 2:6, 6:4, 3:2-nél Stepanek feladta
Granollers (spanyol) - Lacko (szlovák) 6:2, 6:3, 6:1
Kukuskin (kazah) - Lu (tajvani) 6:3, 6:3, 3:0-nál Lu feladta
Berankis (litván) - Sousa (portugál) 6:2, 6:2, 4:6, 2:6, 7:6 (7-4)

nők:
S. Williams (amerikai, 1.) - Gyjacsenko (orosz) 6:0, 2:0-nál Gyjacsenko feladta
Bencic (svájci, 12.) - Karatantcseva (bolgár) 6:1, 6:2
Keys (amerikai, 19.) - Koukalova (cseh) 6:2, 6:4
Bouchard (kanadai, 25.) - Riske (amerikai) 6:4, 6:3
Vandeweghe (amerikai) - Stephens (amerikai, 29.) 6:4, 6:3
Smitkova (cseh) - Mitu (román) 7:6 (7-4), 6:2
Kaszatkina (orosz) - Gavrilova (ausztrál) 6:2, 4:6, 7:5
Vinci (olasz) - King (amerikai) 6:4, 6:4
Konjuh (horvát) - Maria (német) 6:4, 6:4
Doj (japán) - Hantuchova (szovák) 6:3, 6:3
Bertens (holland) - Lucic-Baroni (horvát) 3:6, 6:4, 6:2
Allertova (cseh) - Suarez Navarro (spanyol, 10.) 6:1, 7:6 (7-5)
V. Williams (amerikai, 23.) - Puig (Puerto Ricó-i) 6:4, 6:7 (7-9), 6:3
Pavljucsenkova (orosz, 31.) - Rybarikova (szlovák) 6:4, 7:5
Mattek-Sands (amerikai) - Kozlova (ukrán) 6:4, 6:3
Hercog (szlovén) - Dijasz (kazah) 6:2, 7:5
Linette (lengyel) - U. Radwanska (lengyel) 7:6 (7-3), 6:1
Tatishvili (amerikai) - Pliskova (cseh, 8.) 6:2, 6:1
Dodin (francia) - Jankovic (szerb, 21.) 2:6, 7:5, 6:3
Szvitolina (ukrán, 17.) - Kulicskova (orosz) 6:1, 6:4
Falconi (amerikai) - Crawford (amerikai) 6:4, 6:2
Cibulkova (szlovák) - Ivanovic (szerb, 7.) 6:3, 3:6, 6:3
Makarova (orosz, 13.) - Pereira (brazil) 6:3, 6:3
A. Radwanska (lengyel, 15.) - Siniakova (cseh) 6:2, 6:3
Mladenovic (francia) - Kuznyecova (orosz, 30.) 6:3, 7:5
Pegula (amerikai) - Van Uytvanck (belga) 7:5, 6:3
Jovanovski (szerb) - Arruabarrena Vecino (spanyol) 6:2, 6:2
Kontaveit (észt) - Dellacqua (ausztrál) 7:5, 6:2
Duque (kolumbiai) - Kenin (amerikai) 6:3, 6:1
Davis (amerikai) - Watson (brit) 7:6 (7-3), 7:6 (7-0)
Kanepi (észt) - Friedsam (német) 6:1, 6:1
Brengle (amerikai) - Cseng (kínai) 6:2, 5:7, 7:5