Babos két döntőt is játszik Marrákesben

Babos Tímea, tenisz
Monterrey, 2015. március 5. A magyar Babos Tímea az olasz Sara Errani ellen adogat a monterreyi keménypályás női tenisztorna második fordulójában 2015. március 5-én. (MTI/EPA/Miguel Serra)
Vágólapra másolva!
Babos Tímea 1 óra 25 perc alatt bejutott a döntőbe a 250 ezer dollár (70 millió forint) összdíjazású, marrákesi salakpályás női tenisztornán, az elődöntőben párospartnerét győzte le, akivel péntek délután szintét döntőt játszanak.

A világranglistán 86. magyar játékos pénteken éppen párospartnerével - akivel késő délután párosban döntőt vív -, a francia Kristina Mladenoviccsal (59.) csapott össze a négy között. A két játékos első két találkozóját a négy nappal fiatalabb rivális nyerte, a harmadik azonban egészen máshogy indult, ugyanis az MTK teniszezője két brék után, 35 perc alatt hozta a nyitószettet.

A folytatásban is kölcsönösen elvették egymás adogatását, mígnem Babos 5:4-nél a meccsért szerválhatott, és harmadik meccslabdáját értékesítve bejutott a fináléba. Ott ellenfele az ukrán Jelina Szvitolina (25.) vagy a szlovák Anna Schmiedlova (46.) lesz.

Babos Tímea adogat Forrás: MTI/EPA/Miguel Serra

A 21 éves magyar játékos a későbbiekben párosban döntőt vív Mladenoviccsal az oldalán a Laura Siegemund, Marina Zanevszka német, ukrán duó ellen.

"A mai nap nagyon nehéz volt számomra, főleg mentálisan, érzelmileg. Nem könnyű egy jóbarát ellen játszani, ráadásul a párostársam ellem" - közölte honlapján Babos. "De azt gondolom, hogy jól kezeltem a szituációt. Nagyon boldog vagyok, hogy hosszú-hosszú idő után sikerül egy WTA-tornagyőzelemért játszani egyesben is."

Eredmények (a WTA honlapja alapján):
egyes, elődöntő:
Babos Tímea-Kristina Mladenovic 6:4, 6:4

később, páros, döntő:
Babos Tímea, Kristina Mladenovic (magyar, francia, 1.)-Laura Siegemund, Marina Zanevszka (német, ukrán)