Iszinbajeva csak az arannyal lenne elégedett

Jelena Iszinbajeva, rúdugrás, atlétika
RUSSIAN FEDERATION, Moscow : Russia's Yelena Isinbayeva celebrates after clearing the bar during the women's pole vault final at the 2013 IAAF World Championships at the Luzhniki stadium in Moscow on August 13, 2013. Isinbayeva won the gold medal. AFP PHOTO / ANTONIN THUILLIER
Vágólapra másolva!
Harmadik olimpiai aranyérmével szeretné megkoronázni karrierjét Jelena Iszinbajeva, az oroszok világklasszis rúdugrója, aki nemrég kezdte újra a tréningeket. A 32 éves sportoló 2013-ban Moszkvában harmadszor is világbajnok lett, azóta azonban nem versenyzett, tavaly júniusban ugyanis megszületett első gyermeke.

Iszinbajeva úgy nyilatkozott: mindent elért már a sportágban, amit csak lehet, de egy újabb aranyérmet nagyon szeretne, és csak azzal lenne elégedett Rio de Janeiróban is.

Az atléta a 2004-es athéni, majd a 2008-as pekingi olimpián is győzött, míg 2012-ben Londonban bronzérmet szerzett. Világbajnokságon fedett pályán négyszer, szabadban háromszor szerzett aranyat, és van két Európa-bajnoki elsősége is.

Jelena Iszinbajeva Forrás: AFP/Antonin Thuillier

Nevéhez 28 világrekord fűződik, és ő volt az első nő, aki átjutott az ötméteres magasságon. Fedett pályán 5,06, szabadtéren pedig 5,01 méterrel világrekorder.