Vágólapra másolva!
A cseh Ondrej Bank már a cél közelében járt az alpesisí-vb szuperkombinációjának lesiklószámában, amikor 120 km/h-s tempónál elvesztette az egyensúlyát, majd egy ugrató után óriásit esett.

Bank elvesztette az eszméletét, és öntudatlanul csúszott be a célba.

Az ijesztő bukás után egyből kórházba szállították, és kisebb csodával ért fel, hogy nem tört el semmije, agyrázkódással és a lábán, valamint az arcán szenvedett zúzódásokkal megúszta.

Hogy jobban van a síző, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a kórházban készített egy szelfit, amin jól látszanak az esés nyomai az arcán.

A szuperkombinációt végül az osztrák Marcel Hirscher nyerte meg. A Világkupa pontversenyében élen álló 25 éves síző a második, műlesikló futamnak köszönheti sikerét, ugyanis a lesiklás után élen álló norvég Kjetil Jansruddal szemben több mint három másodperces hátrányt ledolgozva győzött.

Hirscher pályafutása második egyéni vb-aranyérmét gyűjtötte be, ugyanis két éve a specialitásának számító műlesiklásban diadalmaskodott. A karrierje első vb-érmét megnyerő Jansrud mögött a magyar felmenőkkel rendelkező címvédő, az amerikai Ted Ligety lett a harmadik.

Férfi szuperkombináció:
1. Marcel Hirscher (Ausztria) 2:36.10 (1:46.17 p/49.93 mp)
2. Kjetil Jansrud (Norvégia) 2:36.29 (1:43.01/53.28)
3. Ted Ligety (Egyesült Államok) 2:36.40 (1:46.04/50.36)