Vágólapra másolva!
A német ARD televíziós csatorna leleplező riportja - mely szerint szisztematikus doppingprogram áll az orosz sportsikerek hátterében - lavinát indított el, és úgy tűnik, nemcsak Oroszország sáros az ügyben. Az ARD azzal vádolja a Nemzetközi Atlétikai Szövetséget, hogy legalább 150 gyanús mintát süllyesztett el, köztük egy brit sztársportolóét. "Ez az ügy akkorára nőhet, mint a Ben Johnson-botrány" - mondta a történések kapcsán Lord Sebastian Coe, a nemzetközi szövetség alelnöke.

A bomba azzal robbant, hogy az ARD által sugárzott "Eltitkolt dopping – így készülnek az orosz győztesek" című dokumentumfilmben – részben titokban rögzített – kép- és hangfelvételek bizonyítják, hogy az államilag támogatott doppingrendszer, a pozitív tesztek eltussolása és a korrupció is hozzájárul az orosz sportolók eredményeihez.

Rendkívül komoly vádak

Reakciójában a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) igazgatója, David Howman sokkolónak nevezte a riportot, Richard Pound WADA-elnök pedig riasztó esetről beszélt.

Mark Adams, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szóvivője közölte, a NOB etikai bizottsága foglalkozik az üggyel, melyben "rendkívül komoly vádak" hangzottak el.

Xenongázzal jobban teljesít

Az orosz sportolók gyanús felkészüléséről korábban egy másik német csatorna is beszámolt. A versenyzők xenongáz belégzésével növelik a fizikai teljesítőképességüket, ez a doppingolás egy eddig ismeretlen és egyelőre valószínűleg legális formája – állította dokumentumfilmjében a WDR nevű német közszolgálati tévécsatorna.

Dőlnek a dominók

A botrány következtében gyorsan dőlni kezdtek a dominók, lemondott posztjáról, például, Gabriel Dollé, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) orvosi és doppingellenes bizottságának vezetője. Az eset nem jött jól a szövetségben, amely így is sok sebből vérzik, Dollé előtt ketten is lemondtak, előbb a szövetség marketing-tanácsadója, Papa Massata Diack - az IAAF-elnök Lamine Diack fia -, majd a kincstárnok, Valentyin Balahnyicev, aki egyben az Orosz Atlétikai Szövetség elnöke is.

Az oroszok mindeddig tagadták, hogy bármiféle illegális szerrel manipulálták volna a versenyzőik felkészülését.

Ben Johnson (159-es rajtszám) 1988-as világrekordja, majd az azt követő doppingügy alapjaiban rengette meg a sportágat Forrás: AFP/Ron Kuntz

Akkora botrány jöhet, mint a Ben Johnson-ügy

Az esettel kapcsolatban megszólalt Lord Sebastian Coe, az IAAF alelnöke is.

"Negyven éve vagyok az atlétikában, ez idő alatt három óriási botrányt élt meg a sportág. Kezdődött Ben Johnsonnal, folytatódott Marion Jonesszal, majd a Balco-üggyel tetőzött. Attól tartok, a most kibontakozó válság is eléri majd azt a szintet" - fogalmazott az alelnök.