Vágólapra másolva!
Sajtóértesülések szerint Cseh László elhagyja nevelőklubját, a Kőbánya SC-t, és nevelőedzőjét, Turi Györgyöt. A világ-, és Európa-bajnok klasszis nem kommentálta az értesülést, de Turit megszólaltatta a Népszabadság, és úgy tűnik, a hír igaz. 

„Laci kihagyta a vébét, így akkor szembesültem a döntésével, amikor hazaértem, és felhívtam őt telefonon. Azt kérte, sürgősen találkozzunk, mert mondanivalója van – idézi Turit a Nol.hu. – Úgy fogalmazott, a múlt hét pénteken határozta el a váltást, s bár nevet nem említett, ennyiből megértettem, mi áll a háttérben.”

A mesteredző elmondta, Cseh szerint az történt, ami egy rossz házassággal: elfáradt a kapcsolat, elhidegültek egymástól a felek. A 29 éves úszó azzal indokolta döntését, hogy olimpiai bajnok akar lenni, és nem bocsátaná meg magának, ha nem próbálná meg környezetváltással felpörgetni a felkészülését.

Londonban összevesztek

Turi és Cseh között a londoni olimpia után megromlott a viszony, de a helyzet rendeződni látszott, és a rövidpályás-vébé előtt (amit Cseh kihagyott) még a közös munka folytatásáról beszéltek. Turi most azt mondja, azt rontotta el, hogy túl engedékeny volt a klasszissal, aki saját maga alakíthatta felkészülését.

Cseh László távozik a Kőér utcából Forrás: AFP/Damien Meyer

Nem Cseh az egyetlen távozó, a tavaly a legjobb utánpótlásműhelynek választott Kőbánya SC-ből, a rövidpályás-vb egyik nagy durranását szállító Bernek Péter mellett Kozma Dominik és további tizenhárom fiatal úszó igazolt a nagy terveket szövögető MTK-ba. A NOL úgy tudja, Cseh a Törökbálinton edzősködő Plagányi Zsolttal vág neki a riói felkészülésnek.

Update: Megszólalt Cseh László is

Cseh László a Telekom Sporthír Szolgálatnak elmondta, nem feltétlenül akar más egyesülethez igazolni, ha belemennek, hogy Turi György helyett egy másik segítőtárssal és egy másik medencében készülhessen, kész a Kőbánya SC-ben maradni.

"Nem haraggal és nem is elégedetlenül lépek ki abból a környezetből, amely gyerekkorom óta egészen mostanáig az életem meghatározó része volt és ezért a szívemhez is nőtt, hanem azért, mert meggyőződésem szerint más uszodára és segítőtársra – azaz levegőváltásra - van szükségem - mondta Cseh a Telekom Sporthír Szolgálatnak.

"A lehetőségeket számba véve a Törökbálinti Sportközpont 25 méteres uszodájára esett a választásom, az edzőm pedig az eddig csak az utánpótlás neveléssel foglalkozó Plagányi Zsolt lesz. Nincs jelentősége annak, hogy Zsolt eddig nem büszkélkedhetett neves versenyzőkkel, aki egyébként gyermekkúszó koromban már foglalkozott velem. A szokványosság egészen biztos, hogy megakadályozott volna a még megvalósulatlan terveimnek a valóra váltásában. Az új környezet egyszersmind új edzésmódszerek kipróbálását is jelenti majd a számomra, és egy esélyt ad arra, hogy Rióból olimpiai bajnokként térhessek haza