Vágólapra másolva!
Sporttörténelmet írtak a magyar úszók, a vébék és olimpiák történetében először fordult elő, hogy versenyzőink négy aranyat nyertek egy nap. A prímet Hosszú Katinka vitte, aki 100 m vegyesen és 200 háton is világcsúccsal győzött, Gyurta Dániel gyakorlatilag a papírformát hozta 200 m mellen, a nap meglepetését pedig a 400 m gyorson elsőként záró Bernek Péter okozta.

Hosszú a legjobb idővel került a döntőbe, és ott is magasan a többiek fölé nőtt, első nőként ment be két perc alá ezen a távon. Az új világrekord 1:59.23 perc.

"Két percen belül, ez azért durva... Jó, ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor valahol gondoltam erre, reméltem, hogy sikerülni fog. De még meg kell csinálni. Könnyűnek éreztem ezt az úszást, erőlködés, feszülés nélkül ment. Még sohasem volt úgy, hogy egy adott napon elsőnek úszom, talán ezért is ment ennyire jól. A négyszáz gyorsról is azért léptem vissza délelőtt, hogy több erőm maradjon, meg így két órával többet pihenhettem. Nagyon boldog vagyok most!" - idézte az év női úszójának választott Hosszút az úszószövetség Facebook-oldala.

Két arany - mindkettő világcsúccsal

Hosszú ezzel még nem tudta le a pénteki adagot, 100 m vegyesen is rajthoz állt, és ott sem adta alább, nagyon elverte a mezőnyt, és nem csak simán nyert, hanem világcsúccsal, 56.70 másodperc az új rekord. A régi világrekordot is Hosszú tartotta 56.86 másodperccel, amit szeptember elsején úszott a dubaji világkupaversenyen. A döntőben ott volt Verrasztó Evelyn is, aki a nyolcadik idővel jutott a fináléban, és végül nyolcadikként is végzett 59.31 másodperccel.

Gyurta 40 perc pihenéssel is nyert

Gyurta szintén a legjobb idővel került a 200 m mell döntőjébe, ahol már a táv első felében az élbolyban helyezkedett el, 100 méternél elsőként fordult, és bár legnagyobb vetélytársa, a német Marco Koch megközelítette, de utolérni nem tudta. A szám olimpiai, világ- és Európa-bajnoka 2:01.49 perces idővel győzött.

"Nagyon örülök, hogy sikerült megvédenem a címemet. A mai nap visszaigazolta, jö döntést hoztam, amikor visszaléptem a 100-tól, hiszen délelőtt az utolsó előfutam volt a miénk, délután pedig a harmadik döntő, azaz a buszozással együtt 40 percem maradt a pihenésre, amit, úgy gondolom, mindannyian éreztünk, akik ma a fináléban úsztunk. Ma egyértelműen a győzelem volt a cél, nem a világcsúcs. Annak örülök, hogy fél másodperccel a többiek előtt vagyok még mindig, de tisztában vagyok azzal, hogy ez csak egy rövidpályás vb - az igazi kihívások ezután következnek. Ami jó, hogy sikerült ezt az évet egy ilyen címmel zárnom, mert elismerem, nem volt annyira kimagasló ez a szezon, mint a korábbiak. De szándékosan fogtuk vissza ezt az idényt, hogy a következő két évre, amikor jön a nagypályás világbajnokság és az olimpia, meglegyen a kellő erő, hogy továbbra is a többiek előtt maradjak" - mondta Gyurta.

Berneké a nap meglepetése

És ezzel még nem volt vége a magyar aranyesőnek, a délelőtt 400 m gyorson szintén a legjobb időt úszó Bernek Péter 3:34.32 perces országos csúccsal végzett az élen. Eredménye azért is volt meglepetés, mert Bernek eddig hátúszásban jeleskedett. Hogy az ideje mennyire jó? A 3:34.32 percnél eddig csak két extraklasszis, Yannick Agnel és Paul Biedermann úszott jobbat. Nem véletlen kiabálta a célbaérés után az örömittas Bernek, hogy "Megcsináltuk!".

"Az előfutamok után talán változott a helyzet, ezután pedig bizonyosan fog. Jó lett volna Rióig titkolni, mire vagyok képes, de persze nem bánom, hogy így alakult..." - válaszolta Bernek arra a kérdésre, elképzelhető-e, hogy a vetélytársak nem vették elég komolyan.