Vágólapra másolva!
Fantasztikus magyar siker született a balatonfüredi junior nyíltvízi úszóvébé 7,5 kilométeres számában, amelyen Kiss Nikoletta arany-, Sibalin Flóra bronzérmet szerzett.

Szombat délelőtt Orbán Viktor miniszterelnök, az esemény fővédnöke is ellátogatott Balatonfüredre, sőt, tevékeny részt is vállalt a viadal lebonyolításából, minthogy ő indította el a női juniorkorosztály 7,5 kilométeres versenyét. Utóbb bevallotta, hogy ilyet még nem csinált, és hogy a rajtpisztoly eldördülése miatt később is csengett a füle. Orbán végül megvárta a verseny végét, ami miatt el is késett a kötcsei polgári piknikről.

A verseny utolsó körében Kiss Nikoletta az élre vágott, és elképesztő tempót diktált, így sikerült megőriznie előnyét a versenyt egy ideig vezető orosz Anasztaszia Azarovával szemben, és végül 1.5 másodperces előnnyel elsőként haladt át a célvonalon

És ezzel még nem volt vége a diadalmenetnek, a bronzérmet ugyanis a hasonlóan taktikusan versenyző Sibalin Flóra szerezte meg, hatalmas hajrával, 8 tizeddel a viadal első felében élen haladó brit Alice Dearing előtt. Kiss és Sibalin történelmi sikert aratott, mivel előttük a magyar juniorok nem szereztek világbajnoki érmet.

„Ez volt az első olyan nyíltvízi versenyen, amelyiken nem vízből, hanem startfejessel indultunk, és az első egyenes azzal telt, hogy mindenki igyekezett megtalálni a helyét, kiharcolni a legjobb pozíciót. Az orosz lány különösen kemény volt, folyamatosan azt a pozíciót akarta, amelyikben én úsztam – engem viszont nem olyan fából faragtak, aki csak átengedi az előnyesebb helyzetet, emiatt aztán kaptam egy sárga lapot. Szándékosan nem akartam az élre vágni, a brit lány megpróbálta, de ezt a taktikát eddig egyetlenegy versenyző tudta sikerre vinni, Risztov Éva, őt pedig aligha tudjuk mi, juniorok utánozni, azaz bíztam benne, hogy a brit sem bírja végig az iramot. Az orosz viszont nagyon tapadt ránk, azaz tudtam, hogy nem hagyhatom az utolsó egyenesre a hajrát, mert akkor lehet, hogy érmet nyerek, de nem a legfényesebbet. Az ötödik kör háromnegyedénél robbantottam, és végül is ez működött" - nyilatkozta a győztes Kiss.

Sibalin Flóra azt mondta, előzetesen az első hatba szeretett volna kerülni, úgyhogy kimondhatatlanul boldog a bronz miatt.

eredmény, junior lányok, 7,5 km:
1. Kiss Nikoletta 1:32:42.27 ó
2. Anasztaszia Azarova (orosz) 1:32:43.73
3. Sibalin Flóra 1:32:46.53