Vágólapra másolva!
Öt nappal a balatonfüredi 2. junior nyíltvízi úszó világbajnokság rajtja előtt könnyítik a magyar válogatott tagjainak terhelését: ez ebben a szakágban annyit tesz, hogy már csak napi 10-11 kilométert úsznak a fiatalok.

Az utolsó simítások zajlanak a balatoni edzőtáborban a magyar csapatnál: a 2. junior nyíltvízi világbajnokságra készülő fiatalok Gellért Gábor nyíltvízi szövetségi kapitány szerint hatalmas elszántsággal várják a balatonfüredi rajtot.

"Naponta két edzést tart a csapat, délelőtt a balatonfűzfői uszodában medencében úsznak a srácok, délután pedig a balatonalmádi strandon, egy kijelölt pályán gyakorolnak a tóban" - monda a kapitány. "Az edzők most már visszavettek az adagokból, délelőtt 7-8 ezer méter az edzés, délután pedig általában három kört tesznek meg a nagyjából 1200 méteres körön a versenyzők, azaz nagyjából napi 10-11 kilométer az adag."

Gellért Gábor hozzátette, a délutáni edzéseken nem csupán a Balatont szokják a mieink, de folyamatosan gyakorolnak a csapatversenyre is. "Van egy kisebb, kétszáz méteres kör is, ahol minden nap dolgozunk azon, hogyan lehet a legjobban lábvizezni, hogyan tudják a fiúk a lehető leghatékonyabban húzni a lányversenyzőt. Ha ezt jól betanulják, az előnyt jelenthet jövő vasárnap."

A mezőny erejét ugyanakkor nem könnyű lemérni. Az európai erőviszonyokkal még csak-csak tisztában lehetünk, hiszen a júliusi zágrábi Európa-bajnokságon juniorjaink teljes létszámban ott voltak (Kiss Nikolett és a csapat egyaránt ezüstérmes lett), ugyanakkor a világbajnokság az egyetlen esemény, ahol mindenki más is részt vesz, hiszen nincsenek junior Világkupák, vagy egyéb, a teljes mezőnyt felvonultató viadalok.

"Ezen a szinten hatalmasnak számító mezőnyöket láthatunk majd: 49, 47, 45 fő indul neki a távoknak - ilyen létszámokról korábban még nem is hallottunk. Az ifikorosztály pedig teljes talány a várakozásokat illetően, a 14-16 éveseknek ugyanis ez az egyetlen klasszikus versenyük, azaz mi is kíváncsian várjuk, miként tudunk helytállni."

A 2. junior nyíltvízi világbajnokság szeptember 5-7. között zajlik majd Balatonfüreden, két korosztályban, a 17-18 éves juniorok, valamint a 14-16 éves ifik részvételével. Előbbiek 7.5 kilométeres távon versengenek (a fiúk pénteken 10-től, a lányok szombaton 10-től), a fiatalabbak pedig 5 kilométeren (a lányok pénteken 12.30-tól, a fiúk szombaton 12.30-tól), illetve vasárnap egyaránt 3 kilométeren rendezik meg a csapatversenyeket, 10 órától a junioroknak, 12 órától az ifiknek.

A magyar színeket a juniorok között Kiss Attila (18 éves), Orosz Ádám (18), Kiss Nikoletta (17) és Sibalin Flóra (17) képviseli, míg az ifiknél Drigán Zoltán (16), Miksi Richárd (16), Ollé Mónika (15) és Sztankovics Dóra (15) versenyez.