Vágólapra másolva!
Carl Froch a nyolcadik menetben egy jól irányzott jobbossal kiütötte honfitársát, George Grovest a londoni profi bokszgálán - írja a Profiboksz.hu

Fantasztikus kulisszák között, a híres londoni Wembley stadionban felállított szabadtéri szorítóban feszült ismét egymásnak az IBF és WBA nagyközépsúlyú világbajnok angol Carl Froch és kihívója, egyben honfitársa, George Groves.

A tavaly novemberi, sokat vitatott odavágóhoz képest sokkal megfontoltabban kezdett Froch, így ideges hangulatban, de nagyobb ütésváltások nélkül indult az összecsapás. Az ötödik és hatodik menetben már egyre többször álltak le verekedni a felek, de még mindig érezhető volt, hogy mindketten próbálnak fegyelmezetten ragaszkodni az óvatosabb stratégiákhoz.

A végzetes ütés Forrás: AFP

A nyolcadik felvonás végén jött a dráma: Froch egy váratlan ritmusváltás követően útjára engedett egy gyilkos, fejre mért jobbost, amely a köteleknél leterítette Grovest, akit Charlie Fitch vezetőbíró azonnali KO-val le is léptetett. Froch ezzel begyűjtötte profi karrierje 33. győzelmét, valamint megőrizte világbajnoki öveit, Groves pedig elszenvedte hivatásos pályafutása második vereségét.

Videón a mindent (főleg Grovest) eldöntő találat:

Némi meglepetésre első címvédő mérkőzésén máris elveszítette középsúlyú IBF világbajnoki övét Felix Sturm. A német ökölvívó azzal a Sam Solimannal csapott össze szombaton este Krefeldben, akivel tavaly februárban egyszer már megmérkőzött. Akkor "első körben" az ausztrál bunyós győzött pontozással, de később Soliman doppingvétsége miatt megsemmisítették az eredményt.

Amostani k küzdelmes találkozót végül a pontozók döntötték el 12 menetet követően, és a 118-110, 117-111, 118-110 arányú egyhangú pontozás a 40 éves Solimannak kedvezett, aki sikerét követően első ízben csatolhatta a derekára nagy szervezet világbajnoki övét.