Vágólapra másolva!
Knoch Viktor bejutott a negyeddöntőbe a rövidpályás gyorskorcsolyázók 500 méteres versenyében a szocsi téli olimpián. Ugyanezen a távon Liu Shaolin Sándor a selejtezőben fejezte be szereplését.

A 24 esztendős Knoch futamából másodikként lépett a pénteki negyeddöntőbe, míg Liu Shaolin rendkívül erős riválisokkal összekerülve harmadik lett kedden, így kiesett, ezzel számára véget értek a játékok.

A mindössze 18 éves Liu Shaolin a második futamban kapott helyet, és nem sok jóval kecsegtetett számára, hogy egyrészt a külső, négyes pozícióból indulhatott, másrészt a tavaly, Debrecenben a kanadai váltóval világbajnok Charle Cournoyer és a vb-bronzérmes holland Freek van der Wart is az ellenfelei között volt. A rajt jól sikerült, olasz riválisát rögtön megelőzte, de innentől nem volt esélye. A kanadai-holland duó két-három méteres előnyre tett szert, és ezt a célig megőrizte, a magyar versenyző pedig ugyanekkora előnnyel tartotta maga mögött Anthony Lobellót.

"Pozitív élményekkel megyek haza az olimpiáról, még ha el is maradtam a saját elvárásaimtól, mert szerettem volna a legjobb 16-ba jutni. Amit megtanultam ezen az olimpián, hogy senkitől sem szabad félni. Remélem, négy év múlva ennek hasznát veszem!" - értékelte szereplését a 18 éves Liu.

A harmadik olimpiáján szereplő Knoch viszont a lehető legjobb, belső helyről vágott neki a legrövidebb távnak. A startnál az 1000 méteren negyedik, kínai Vu Ta-csing bevágott elé, de másik két riválisát maga mögött tartotta. A holland Niels Kerstholt meg is botlott, így rögtön jelentős hátrányba került. Az ázsiai versenyző mindenkit maga mögött hagyva azonnal elhúzott, míg a második, még továbbjutást érő helyért Knoch a kazah Nurbergen Zsumagazijevvel csatázott. Egyszer össze is akadtak, de Knoch megtartotta pozícióját, a megbillenő kazah ritmusvesztését pedig a felzárkózó holland kihasználta. Arra azonban már nem maradt ideje Kerstholtnak, hogy komoly támadást indítson Knochhal szemben. A zsűri nem látott szabálytalanságot a futam után, azaz hitelesítette a magyar szempontból kedvező végeredményt.

"Jól kaptam el a rajtot. A kínait nem akartam megelőzni, de ez utólag nem volt jó ötlet, mert hátul elég sokszor ütköztünk, emiatt lépett meg a kínai, mert ilyenkor lendületet veszít az ember" - mondta Knoch, akinek a negyeddöntőben a legrosszabb, külső helyről kell majd rajtolnia, mert az ideje nem volt túl jó.

A táv küzdelmei pénteken folytatódnak.