Vágólapra másolva!
A svédek nyerték a női sífutók 4x5 kilométeres váltóversenyét a szocsi téli olimpia szombati napján.

A verseny előtt a norvégokat tartották a legnagyobb favoritnak, akik a vancouveri olimpia óta minden Világkupán és világbajnokságon megnyerték ezt a számot. Ehhez képest Marit Björgenék váltója nem tudott beleszólni az aranyérem sorsába, végül csak ötödik lett.

Az első váltás után még az oroszok álltak az élen, majd féltávnál svéd, finn, német volt a sorrend. A finnek utolsó embere, Krista Lahteenmaki hat másodperces előnnyel vágott neki az utolsó km-nek, mögötte a német Denise Herrmann volt a második, a Szocsiban már korábban két ezüstöt nyerő svéd Charlotte Kallának pedig 26 másodperc volt a hátránya.

Kalla hihetetlen tempóban síelt, és 800 méterrel a cél előtt utolérte a finn, német párost, majd azzal a lendülettel el is ment mellettük, és végül első helyre hozta be csapatát. A svédeknek ez az első aranyérmük Szocsiban.

sífutás, női 4x5 km-es váltó:
1. Svédország (Ida Ingemarsdotter, Emma Wiken, Anna Haag, Charlotte Kalla) 53:02.7 perc
2. Finnország (Anne Kylloenen, Aino-Kaisa Saarinen, Kerttu Niskanen, Krista Lahteenmaki) 0.5 mp hátrány
3. Németország (Nicole Fessel, Stefanie Boehler, Claudia Nystad, Denise Herrmann) 0.9 mp h.