Vágólapra másolva!
A szánkósok utolsó versenyszámában, az olimpián most debütáló vegyes váltók küzdelmeiben is a németek győztek Szocsiban.

A csütörtöki fináléban a második helyen az orosz, a harmadikon pedig a lett egység zárt. A vegyes váltóban minden csapat három egységből, egy férfi és egy női egyesből, valamint egy kettesből áll.

Ezek egymás után rajtolnak úgy, hogy a célba érkező versenyző megérint egy táblát, amely a startkaput nyitja, az idő pedig a záró egység beérkezésekor áll meg.

A németek taroltak szánkóban, mind a négy arany hozzájuk került, és még egy ezüstérmet is nyertek.

eredmények, szánkó, vegyes váltó:
1. Németország (Natalie Geisenberger, Felix Loch, Tobias Wendl, Tobias Arlt) 2:45.649 perc
2. Oroszország (Tatyjana Ivanova, Albert Gyemcsenko, Alekszandr Gyenyiszev, Vlagyiszlav Antonov) 1.030 mp hátrány
3. Lettország (Eliza Tiruma, Martins Rubenis, Andris Sics, Juris Sics) 1.646 mp hátrány