Vágólapra másolva!
Babos Tímea a selejtező első fordulójában búcsúzott a Sydneyben zajló 710 ezer dollár (150 millió forint) összdíjazású nőitenisz-tornán.

A világranglistán 88. helyen álló magyar játékos - aki kedden a kínai Sencsenben betegség miatt az első körben feladta meccsét - pénteken a kvalifikációban nyolcadikként kiemelt amerikai Lauren Davis (70.) ellen lépett pályára, és 1 óra 27 perc alatt kapott ki.

"Nagyon pozitív meccsnek értékelem a mait, boldog vagyok, hogy végre játszhattam a sok rosszullét után. Davis nagyon jó formában van, Aucklandben a legjobb nyolcban volt, úgyhogy abszolút nem vagyok elkeseredve" - nyilatkozta honlapján a 20 éves Babos, hozzátéve: nagyon jól érzi a játékot, és megint elkezdhet edzeni minden akadály nélkül.

A soproni teniszező párosban a cseh Lucie Safarova oldalán szerepel Sydneyben.

Eredmény, selejtező, 1. forduló:
Lauren Davis (amerikai, 8.) - Babos Tímea 6:4, 6:3

* * *

Az első helyen kiemelt Li Na és az ötödikként rangsorolt Peng Suaj révén két hazai játékos jutott be az 500 ezer dollár (109 millió forint) összdíjazású sencseni női torna döntőjébe.

Eredmények, elődöntő:
Li (kínai, 1.) - Beck (német, 8.) 6:1, 6:3
Peng (kínai, 5.) - King (amerikai) játék nélkül

* * *

A hétszeres Grand Slam-tornagyőztes amerikai Venus Williams és a szintén volt világelső szerb Ana Ivanovic jutott be a 250 ezer dollár összdíjazású aucklandi női torna döntőjébe.

Eredmények, elődöntő:
Ivanovic (szerb, 2.) - Flipkens (belga, 3.) 6:0, 7:6 (7-3)
V. Williams (amerikai) -Hampton (amerikai, 5.) játék nélkül