Vágólapra másolva!
Jo-Wilfried Tsonga kisorsolta a Papp László Budapest Sportarénában december 3-án sorra kerülő VI. Tennis Classics gála párosítását: a francia sztár a ciprusi Markosz Bagdatisszal, míg a másik ágon a spanyol David Ferrer a német Tommy Haasszal találkozik az elődöntőben.

Taróczy Balázs főszervező a Bécsben zajló fedettpályás tornán kérte fel Tsongát a sorsolásra. "Nagyon örülök, hogy Budapesten fogok játszani, barátomtól, Gael Monfilstól hallottam, hogy milyen fantasztikus hangulat volt az arénában, amikor Magyarországon játszott. Markosszal eddig négyszer játszottam, és mindig én nyertem, remélem, ez Budapesten sem lesz másképp" - mondta a világranglista nyolcadik helyezettje.

A gálán a korábbi sztárok közül a kétszeres US Open-bajnok ausztrál Patrick Rafter és a volt világelső, hétszeres Grand Slam-tornagyőztes svéd Mats Wilander ragad ütőt. Tsongáék négyes tornát játszanak, az elődöntőkben alulmaradt két játékos páros bemutatót tart a két szeniorral, s ezt követi majd 20 órakor a finálé.

A VI. Tennis Classics programja:
16.00 Rafter - Wilander mérkőzés
17.00 Tsonga - Bagdatisz
18.00 Ferrer - Haas
19.00 páros mérkőzés
20.00 döntő

Bécs, nyolcaddöntő:
Thiem (osztrák) - Pospisil (cseh) 6:1, 6:1
Tsonga (francia, 1.) - Brands (német) 7:5, 1:6, 6:3
Haas (német, 2.) - Mecir (szlovák) 7:5, 7:6 (10-8)
Fognini (olasz, 3.) - Kubot (lengyel) 7:5, 6:2
Bemelmans (belga) - Kohlschreiber (német, 4.) 4:6, 6:1, 7:6 (7-0)
Haase (holland) - Pospisil (kanadai, 7.) 7:6 (7-3), 6:7 (5-7), 6:2

Az első helyen kiemelt francia Richard Gasquet háromszettes mérkőzésen jutott be a negyeddöntőbe csütörtökön a moszkvai keménypályás torna férfi versenyében.

eredmények, férfiak (747 ezer dollár összdíjazás), nyolcaddöntő:
Gasquet (francia, 1.) - Donszkoj (orosz) 6:3, 3:6, 6:1
Kukuskin (kazah) - Dolgopolov (ukrán, 4.) 6:4, 6:4
Karlovic (horvát) - Isztomin (üzbég, 5.) 6:3, 6:7 (10-12), 7:6 (8-6)
Gabasvili (orosz) - Szela (izraeli) 6:1, 6:7 (7-9), 6:1

nők (796 ezer dollár összdíjazás), nyolcaddöntő:
Halep (román, 5.) - Rybarikova (szlovák) 6:2-nél Rybarikova feladta
Ivanovic (szerb, 4.) - Zakopalova (cseh) 6:3, 6:1
Stosur (ausztrál, 7.) - Cornet (francia) 6:4, 6:1
Hantuchova (szlovák) - Dolonc (szerb) 3:6, 6:4, 6:4

A negyedik helyen kiemelt Kevin Anderson a nyolcaddöntőben búcsúzott csütörtökön a 600 ezer euró összdíjazású, fedettpályás stockholmi férfi tenisztornán. A 201 centis dél-afrikai játékost a 203 centis francia Kenny De Schepper győzte le, a találkozón 33 ász született.

A nyolcaddöntőben búcsúzott Stockholmban a 2008-ban visszavonult Joachim Johannson, aki erre az egy versenyre tért vissza. A 31 éves, korábbi top 10-es svéd játékos a 16 között két szettben kapott ki a második helyen kiemelt kanadai Milos Raonictól.

A 2004-ben US Open-elődöntőt vívó Johansson vállsérülés miatt kényszerült befejezni pályafutását, amelynek egyik legemlékezetesebb meccsén - akkor rekordot jelentő - 51 ászt ütött Andre Agassinak a 2005-ös Australian Openen.

Visszavonulása óta szabadkártyával elindult egy-két kisebb tornán, 2010-ben pedig a svéd Davis-kupa-csapatban is pályára lépett egy találkozó erejéig. A jelenlegi legjobb svéd férfi teniszező, Markus Eriksson a világranglista 406. helyén áll.

eredmények, nyolcaddöntő:
Ferrer (spanyol, 1.) - Sock (amerikai) 4:6, 6:3, 6:1
Raonic (kanadai, 2.)- J ohansson (svéd) 6:2, 7:6 (7-3)
De Schepper (francia) - Anderson (dél-afrikai, 4.) 7:6 (7-5), 4:6, 6:3
Gulbis (lett, 5.) - Sijsling (holland) 6:3, 7:6 (7-3)
Dimitrov (bolgár, 7.) - Struff (német) 6:1, 6:3
Verdasco (spanyol) - Nieminen (finn) 6:2, 3:6, 6:3