Vágólapra másolva!

Befejezi a hatalmasat bukott síző

Bejelentette visszavonulását Daniel Albrecht világbajnok svájci alpesi síző, aki 2009-es szörnyű balesete után csaknem három hétig kómában volt.

A 30 éves versenyző a 2009. január 22-i, kitzbüheli edzésen a cél előtt, egy ugrató után a levegőben elvesztette az egyensúlyát, a hátára zuhant, s a balesetben súlyos koponya- és tüdősérüléseket szenvedett.

Az orvosok három hétig tartották mesterséges kómában, majd egy hónappal később kezdhette meg a rehabilitációt.

A 2007-ben szuperkombinációban világbajnok, továbbá négy világkupa-győzelmet aratott Albrecht felépülése után visszatért a lejtőkre, de már nem tudott a legjobbak közé kerülni.