Vágólapra másolva!
Találkoztál Kaszparovval? Igen. Tíz percet voltam bent vele a VIP-szobában, és pont akkor nem volt ott egyetlen fotós sem – kesergett egy közismert arc a hetedik Polgár Sakkfesztivál délutánján. Jogos volt a panasz, idén szinte mindenki elsősorban azért jött a Művészetek Palotájába, hogy láthassa és halhassa a Nagy Embert. Egy közös fotó pedig valóságos kincsnek számít sakk-körökben.

Garri Kaszparov 1985 és 2000 között volt világbajnok (előbb a hivatalos világszervezet bajnoka, később a saját maga áltat alapított profi szövetségé). Nyolc évvel ezelőtt visszavonult a versenyzéstől, és politizálni kezdett.

Szövetséget szervezett a Putyin-rezsim leváltására. 2008-ban az Egyesült Polgári Front nevű szervezet élén indult az elnökválasztáson. Nem nyert. Tüntetéseket szervezett az orosz elnök ellen, többször letartóztatták. Jelenleg Svájcban él, amolyan önkéntes emigrációban. Megjelenése egy-egy sakkversenyen mindig eseményszámba megy.

Most elsősorban azért jött a VII. Aquaprofit Sakkfesztiválra, hogy a Polgár nővérekkel együtt népszerűsítse a sportágat és az iskolai sakkoktatást. „Fontos, szimbolikus momentum volt, hogy Európai Parlament egyöntetűen támogatta a kezdeményezésünket, az iskolai sakkprogram bevezetését az európai iskolákban” – mondta Garri mester a fesztiválon

Garri Kaszparov a Polgár-lányok gyűrűjében Fotó: Kövesdi Péter - Origo

Beszélt a Polgár-lányokról (elismerően) és saját kislányáról, aki hétéves és sakkozik (de csak kedvtelésből). Arra a kérdésre pedig, hogy lehet-e egy nő ugyanolyan jó sakkozó, mint egy férfi, Garri mester emlékeztette a jelenlévőket Polgár Juditra, akivel sok partit vívott, és akivel többször meggyűlt a baja. „Nem fontos, nő vagy férfi, csak a lépések minősége számít” – mondta.

Aztán bejelentette, hogy megpályázza a Nemzetközi Sakkszövetség, a FIDE elnöki posztját. "Ha valamit abbahagyunk, akkor csak előre kell nézni, és új kihívásokat, más izgalmakat kell keresni. A célom most az, hogy a sakkozást olyan szintre emeljem, hogy az elkövetkező generációknak is sokat jelentsen, ezért pályázom a közelgő választáson.

Egy író, egy focista és néhány sakkozó fenomén Fotó: Kövesdi Péter - Origo



Ezután kiosztott néhány díjat szerencsés sakkozó palántáknak, és visszavonult a VIP-szobába – a korábban reménykedő, kevésbé szerencsés újságírók legnagyobb bánatára. Azért a publikum nem unatkozott. A színpadon a bajnokok és művészek sakkcsatájában végignézhették, hogyan küzd meg Esterházy Péter író és öccse Márton, az egykori kiváló labdarúgó Polgár Judittal.

Aztán kis ünnepség keretében köszöntötték az 1988-as Szaloniki Sakkolimpián aranyat nyert csapatot, köztük az egyetlen „nem Polgár” Mádl Ildikót. Később két újabb 88-as olimpiai bajnok is csatlakozott az ünneplőkhöz: Fábián László és Martinek János, akik Szöulban nyertek aranyat. Volt torta, gyertya és öröm. És sok szimultán. Meg rengeteg ember.

7. Aquaprofit-Polgár Sakkfesztivál, MüPa, Művészetek Palotája, Polgár Judit, Garri Kaszparov, Polgár Zsóf Forrás: MTI/Földi Imre

Az Aquaprofit sakkfesztiválja évről-évre egyre többen jönnek. Tavaly már négyezernél is többen vettek részt az eseményen, és valószínűleg az idein még ennél is többen voltak. Mészáros Attila, a Sakkszövetség főtitkára szerint fontos, hogy minél több gyerek kezdjen sakkozni, ezért is különösen fontos a Polgár-lányok Sakkpalota Programja – mondta az Origónak.