Vágólapra másolva!
Gyurta Gergely 18. lett a nyíltvízi úszók hétfői 10 kilométeres versenyében a barcelonai vizes világbajnokságon. Azt mondja, a fordulóknál egyszerűen átgázoltak rajta a versenyzőtársai.

A 21 éves sportoló, aki a medencés úszásban 1500 méter gyorson világ- és Európa-bajnoki bronzérmes, a 65 tagú mezőny egyetlen magyarjaként 1:49:34.6 alatt ért célba az olimpiai távon, a nyertestől csaknem 23 másodperccel elmaradva.

A vb-aranyat a címvédő görög Szpiridon Dzsanniotisz szerezte meg az olimpiai ezüstérmes német Thomas Lurz és a londoni bajnok tunéziai Uszama Melluli előtt.

„Már az első körben arcon rúgtak, rögtön az első fordulónál" - idézte Gyurtát a magyar úszóválogatott Facebook-oldala. A másodikban lerúgták a szemüvegemet is, karmoltak, ütöttek, rúgtak, vágtak – nem volt kegyelem. A harmadikban sikerült nagyjából az elejére felhoznom magam, ott egy kicsit nyugodtabban tudtam haladni, láttam is, jó helyen állok, utána viszont csináltak egy ritmusváltást. Talán ezt is bírtam volna, de a fordulóknál folyamatosan azt csinálták, hogy rád támaszkodnak, lenyomnak, és aki mögötted jön, az egyszerűen átgázol rajtad, beléd térdel. Én erre nem vagyok képes, úgy vagyok vele, maradjunk a fair playnél."

"Magával az úszással elégedett vagyok: jól beosztottam az erőmet, nem úgy jöttem ki, mint Balatonfüreden, hogy hulla vagyok. Széles Sanyi bával azt beszéltük, akkor jó az úszás – nyílt víziben –, ha úgy érek be, hogy egy pici még maradt bennem. Jobbat szerettem volna helyezés szempontjából, a legjobb tíz közé kerülni – ez nem sikerült, de ma is tanultam valamit.”

eredmények, nyíltvízi úszás, férfi 10 km:
1. Szpiridon Dzsanniotisz (Görögország) 1:49:11.8 ó
2. Thomas Lurz (Németország)1:49:14.5
3. Uszama Melluli (Tunézia) 1:49:19.2
...18. Gyurta Gergely 1:49:34.6