Vágólapra másolva!
Janics Natasa 200 méteren egyesben és Kovács Katalinnal kettesben is megnyerte a második szegedi kajak-kenus válogatót. Miután mindkét számban ugyanez volt a győztes az első válogatón is, ők képviselhetik Magyarországot a duisburgi világbajnokságon. Ezzel együtt a szoros időrend miatt nem valószínű, hogy Janics mind a két számban ott lehet a rajtnál. Storcz Botond szövetségi kapitány a szoros csatákra hivatkozva lefújta a vasárnapi szétlövést női K2 500 méteren, és úgy döntött, hogy a Janics, Kovács duó indul a vb-n, Szabó Gabriella és Fazekas-Zur Krisztina viszont bekerül a négyesbe.

Janics 200 méteren egyesben Vad Ninettát előzte meg, Fazekas-Zur Krisztina lett a harmadik Kozák Danuta és Kárász Anna előtt.

Kettesben a pénteken az 500-as párosban győztes Fazekas, Szabó Gabriella duót sikerült legyőzniük Janicséknak, ezzel sikerült visszavágniuk. Itt a Vad Ninetta, Kárász Anna kettős lett a harmadik.

Storcz Botond szövetségi kapitány az MTI érdeklődésére elmondta, a szoros időrend miatt nem valószínű, hogy belefér az egyes és páros indulás is Janics Natasának, így egyelőre bizonytalan a Janics-Kovács duó sorsa 200-on.

500 méteren vasárnapra szétlövést terveztek a Janics, Kovács és a Fazekas, Szabó duó között, miután pénteken utóbbi győzött, ám az első válogatón Janicsék voltak a leggyorsabbak. Storcz Botond azonban máshogy döntött. „Női 500 párosban nincs szétlövés, hanem a Kovács, Douchev-Janics páros viszi a számot, Szabó Gabriella és Fazekas-Zur Krisztina pedig a négyesben fog rajthoz állni a világbajnokságon" - idézte a szövetségi kapitányt a Magyar Kajak-Kenu Szövetség sajtóhírlevele.

Storcz Botond azért döntött így az érintettekkel egyeztetve, mert a versenyzők között egész hétvégén minimális különbségek voltak párosban és egyesben is. "Az eredmények miatt nem indokolt, hogy aki négyest indul, az ott legyen a párosban is. A végleges csapatösszeállításról a szakmai bizottsági ülést követően kedden az elnökség fog dönteni” - mondta a szakember.

A női K2 200 mellett hét számban dőlt el, hogy mely egység képviseli Magyarországot az augusztus végén kezdődő vb-n. A legrövidebb távon Janics mellett Tótka Sándor is duplázott, azaz a májusi első fordulót követően most is nyert.

A férfiak K-2 200 méteres számában a Molnár Péter, Bán Kristóf kettős diadalmaskodott - ők is bekerültek a vb-csapatba.

Női C-1 200 méteren Lakatos Zsanett ezúttal legyőzte az első válogatón győztes Takács Kincsőt, majd a később megrendezett szétlövésben is jobbnak bizonyult párostársánál, így ebben a számban ő szállhat majd vízre Duisburgban.

Ötszáz méteren a kenusoknál az Eb-n is indult Nagy Péter nyert, párosban pedig ismét az egy kilométeren is vb-induló Mike Róbert, Vasbányai Henrik duó diadalmaskodott - ezzel ez a két egység is készülődhet a németországi regattára.

A leghosszabb távon, 5000 méteren az Európa-bajnok Csay Renáta, valamint Noé Milán (mindkettő K-1) és Vajda Attila (C-1) nyert, így ezekben a számokban sem lesz szükség szétlövésre.

Vasárnap 9.30-tól két számban, női K-2 500 méteren és férfi C-1 200 méteren, hétfőn 7.50-től pedig további egy számban, női K-2 1000 méteren rendeznek szétlövést a Maty-éren.

A vb-csapat összetétele a jövő hét elején válhat véglegessé. Az év fő versenyére augusztus 29. és szeptember 1. között kerül sor.

férfiak:
C-1 500 m:
1. Nagy Péter (Graboplast-Győr) 1:46.970 p
2. Varga Dávid (Graboplast-Győr) 1:47.972
3. Dóczé Ádám (Csepel) 1:49.784
C-2 500 m:
1. Mike Róbert, Vasbányai Henrik (KSI) 1:38.466
2. Széles Gábor, Devecseri Ádám (Graboplast-Győr, Dunaferr) 1:41.676
3. Szabó Gábor, Forgó Christopher (EDF Démász-Szeged) 1:42.090
K-1 200 m:
1. Tótka Sándor (Kőrös) 33.790 mp
2. Dudás Miklós (Bomba Angyalföldi VSE) 33.916
3. Molnár Péter (Tiszaújváros) 34.054
K-2 200 m:
1. Molnár, Bán Kristóf (Tiszaújváros, FTC) 31.989
2. Sík Márton, Boros Gergely (Démász-Szeged, ASE) 32.355
3. Horváth Bence, Szomolányi Máté (Graboplast-Győr) 32.367
K-1 5000 m:
1. Noé Milán (Vác) 23:46.450 p
2. Bozsik Gábor (EDF Démász-Szeged) 23:56.068
3. Winkler Máté (Graboplast-Győr) 23:58.222
C-1 5000 m:
1. Vajda Attila (Démász-Szeged) 26:42.785
2. Sarudi Pál (Építők) 26:59.819
3. Dóczé 27:15.941

nők:
K-1 200 m:
1. Douchev-Janics Natasa (Graboplast-Győr) 38.865 mp
2. Vad Ninetta (KSI) 39.267
3. Fazekas-Zur Krisztina (Graboplast-Győr) 39.603
K-2 200 m:
1. Kovács Katalin, Douchev-Janics (G4S-Honvéd, Graboplast-Győr) 35.765
2. Szabó Gabriella, Zur-Fazekas (G4S-Honvéd, Graboplast-Győr) 36.077
3. Vad, Kárász Anna (KSI, Démász-Szeged) 36.095
C-1 200 m:
1. Lakatos Zsanett (Graboplast-Győr) 46.848
2. Balla Virág (Graboplast-Győr) 47.922
3. Takács Kincső (Graboplast-Győr) 48.390
K-1 5000 m:
1. Csay Renáta (Graboplast-Győr) 25:46.350 p
2. Bodonyi Dóra (Mezőgép) 25:47.412
3. Szilvásy Nóra (Mezőgép) 26:20.274