Vágólapra másolva!

Fóbiája miatt hagyja ki a vébét Kis Gergő edzője

Az úszó Kis Gergő edzője nélkül utazik a szombaton rajtoló barcelonai világbajnokságra. Farkas Sándor nem merte bevállalni a repülőutat.

"Jó néhányszor vállaltam az utazást, ám minden alkalommal úgy éreztem, legalább három évvel megrövidíti az életemet" - nyilatkozta a Nemzeti Sportnak a tréner, aki úgy fogalmazott, retteg a repüléstől.

A szakember azt is elárulta, az utóbbi időben átalakították az edzéstervet, miután tanítványa nem bír annyit, mint fiatalabb korában. "Huszonöt éves, így ma már nem úszunk tízezer métereket az edzéseken, viszont többször szerepel iramúszás a programban."

Farkas elmondta, Kis Gergő három számban indul Barcelonában, elképzelhetőnek tartja, hogy egy érmet nyer.