Vágólapra másolva!
A világ legjobbjai közé tartozó sprinterek közül négy is doppingügybe keveredett vasárnap, ami alapjaiban változtathatja meg a szurkolók, a szponzorok és a leendő atléták viszonyát a sportághoz. A Magyar Atlétikai Szövetség elnöke, Gyulai Miklós csalódottságában a hazai kölyökprogramból próbált erőt meríteni, és egyúttal elárulta, milyen volt a viszonya versenyzőként a doppinggal. A Magyar Antidopping Csoport vezetője, Tiszeker Ágnes úgy véli, az ellenőrzések szigorítása jót tehet az atlétikának, hiszen a súlyemelést is éppen ez mentette meg.

Vasárnap egyszerre négy klasszis atlétáról derült ki, hogy pozitív mintát produkált. A volt világbajnok, 100 méteren 9,75-tel idénycsúcstartó amerikai Tyson Gay, az exvilágcsúcstartó jamaicai Asafa Powell, valamint további két honfitársa, a 4 x 100-on világrekorder négyes tagja, Nesta Carter, illetve női 100-on olimpiai ezüstérmes Sherone Simpson is lebukott.

A nemzetközi sajtó döbbenten tálalta a fejleményeket, a lapok az atlétika egyik legfeketébb napjáról, földrengésről és hiteltelenné vált sprintercsodákról írtak.

Túlélni, de hogyan?

Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke is lesújtónak tartja a híreket, de nem a sportolókat sajnálja. "Mindenkinek tisztában kell lennie tettei következményeivel, kapják meg a méltó büntetésüket. De nekem az atlétikát irányító vezetőként elsőként nem az jutott szembe, hogy szegény Powell-lel mi fog történni, hanem az, hogy mi lesz az atlétikával."

Gyulai szerint a történtek után az atlétikát a kerékpárhoz lehet hasonlítani, amelytől a szurkolók egy része elfordult, és a hírekben a sportág általában csak a doppingügyekkel összefüggésben jelenik meg. "Ha a kerékpár túlélte, az atlétikának is túl kell élnie" - mondta az Origónak csalódott hangon az elnök, aki ezek után is próbálja a dolgok jó oldalát nézni.

Tyson Gay is a lebukott versenyzők között Forrás: AFP/Alain Grosclaude

Szerinte az atlétika még mindig népszerű, és alapsportágnak számít, ezért arra kell törekedni, hogy a gyerekeket megtanítsák a segítségével egészségesen élni, gondolkodni, mozogni. "Az élsportot gyakorlatilag egy olyan fázisba tesszük, hogy aki ezt csinálni akarja, annak minden előnyét és hátrányát vállalnia kell."

A lebukásokból is lehet tőkét kovácsolni

Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Szövetség vezetője a vasárnapi esetek hatásairól teljesen másképp vélekedik. Igaz, hogy az atlétikában volt a legtöbb doppingügy a tavalyi londoni olimpia előtt és alatt, de ennek szerinte az az oka, hogy a Nemzetközi Atlétikai Szövetség költi a legtöbbet az ellenőrzésre. A degui vb-n például mind a 2000 indulótól vettek mintát.

"Azzal, hogy egy szövetség próbálja megtisztítani a tiltott szerrel élő résztvevőktől a sportágat, nem lesz kevésbé népszerű, sőt. Magyarországon is tapasztaltam, hogy az erőemelő szövetség elkezdte komolyan venni a doppingellenőrzéseket, ami után több, tisztán készülő versenytő is jelezte: örül, hogy bekerülhet a legjobbak közé. Ugyanez a megtisztulás az olimpiára készülők számára is vonzerő lehet" - nyilatkozta Tiszeker, aki szerint a sportágak hitelessége is a tét, nem véletlen, hogy sok kerékpárrajongó nem nézi a Tour de France-t, hiszen nem lehet élvezni úgy a versenyt, ha nyolc-tíz éven belül törlik a győztesek eredményeit.

Sherone Simpson olimpiai ezüstérmesként került bajba Forrás: AFP/Jung Yeon-Je

"Fel is merült, hogy kell-e egy olyan doppingérzékeny sportág az olimpiára, mint a kerékpár, a súlyemelés pedig az athéni bukás után éppen azzal mentette meg magát, hogy erős doppingellenes programot valósított meg" - tette hozzá.

A magyar focinál még így is népszerűbbek

Gyulai Miklóst viszont aggasztja a sportág hazai népszerűsége, és nemcsak a doppingügyek, hanem a hírek tálalása miatt is. "A Gyulai Memorial nem bírt címlapra kerülni az egyetlen sportnapilapban, a doppingbotrány viszont vezető hír volt, ez mindent elárul a bulvárosodásról. Megpróbáltuk testközelbe hozni a sztárokat, cserébe egyes orgánumok felvetik, hogy a Gyulai Memorial kapott 60 millió forint állami támogatást, és mindössze ötezren voltak a lelátón. Ezzel szemben mi nyolcezret számoltunk, de még az első adat is háromezerrel több néző, mint amikor az ország két legjobbnak tartott focicsapata összecsap a Szuperkupa döntőjében."

Az elnök lesújtónak és borzasztónak tartja a sprinterek sztoriját, de próbál a kölyökatlétikai program sikerességébe kapaszkodni. "Ez a program nem arról szól, hogy klónozzunk, gépeket, világbajnokokat neveljünk, hiszen bebizonyosodott, hogy ahhoz milyen dolgok kellenek" - mondta Gyulai. Szerinte egyértelmű, hogy saját tehetségből, külső segítség nélkül nem lehet 9,50-et futni (Usain Bolt világcsúcsa 9,58), és az emberek 98 százaléka ezt tudja is. "Kérdés, hogy ez a segítség milyen segítség, és mennyire tiltjuk ezt a segítséget. Mivel a dopping óriási üzlet a használók és a terjesztők számára is, a harc mindig létezni fog."

Powell meg sem próbált mellébeszélni

Tiszeker Ágnes kiemelte: csak találgatni lehet a vasárnapi ügyek hatásairól, hiszen egyelőre csak az A minták pozitívak, és nem tudjuk a részleteket. De a tanulságok azért levonhatók. "Üzenete van annak, ahogyan a sportolók hozzáálltak a doppingügyhöz. Régen rendre azt mondták, hogy hibázott a labor, elcserélték a mintákat, vagy hogy fogalmuk sincs semmiről, de most Powell úgy nyilatkozott, igen, tudomásul veszem az eredményt, tisztában vagyok a következményekkel, én vagyok a felelős" - fogalmazott a MACS vezetője, aki szerint mostantól azok is el fognak csendesedni, akik mindig azzal vádolták az ellenőrzés rendszerét, hogy nagy nevek sohasem buknak meg. Tiszeker emlékeztetett arra, hogy Carl Lewis a londoni olimpián azt mondta, könnyű Usain Boltnak, hiszen Jamaicában nincsen doppingellenőrzés, de most kiderült, hogy ez nem igaz. Powellnél és Simpsonnál ugyanis a júniusi jamaicai bajnokságon adott mintákban bukkantak tiltott szer nyomaira.

Sajtóértesülések szerint stimulánsokkal buktak meg az atléták, a MACS-vezető ezzel kapcsolatban felhívta a figyelmet a legnagyobb veszélyre, a táplálékkiegészítőkre (például a népszerű zsírégetőkre), amelyeket nem kell vizsgálni dopping szempontjából, és legálisan forgalomba lehet hozni őket. "Ezek használata így egy sprinter számára nagy kockázat, ráadásul a gondatlanság nem menti fel."

Tiszeker Ágnes nem tartja rossz hírnek a klasszisok lebukását Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Megkérdeztük a volt sprinter Gyulait, hogy ő hogyan állt hozzá a doppingkérdéshez versenyzőként. "Egyrészt számunkra megfizethetetlenek voltak, hiszen ez nem úgy van, hogy adjál már nekem ezt vagy azt. Hazudnék, ha azt mondanám, nem fordult meg a fejemben, csakhogy nekem ott volt az édesapám (Gyulai István sportriporter és IAAF-főtitkár), az mindennek a vége lett volna, ha rólam kiderül, hogy doppingoltam. De jól éreztem magam abban a 10,30-10,50 közötti állapotban, eljutottam így is a versenyekre, nem volt központi kérdés a dopping."

Ben Johnson 1988-ban 9,79-es eredménnyel nyerte meg a szöuli olimpiát, de dopping - anabolikus szteroidokat használt - miatt elvették az aranyérmét. Azóta 9,58 a világrekord, de vajon reális-e ez a mértékű fejlődés? Gyulai szerint reális, hogy ennyit fejlődjön a világ, de sokan azt mondják, ennyit fejlődött az orvostudomány. "Van, aki azt hiszi, ha ő is doppingolna, képes lenne 9,58-at futni, vagy fel bírna tekerni egy hegyre, pedig a lábáig sem jutna el. De Usain Boltot én akkor sem tudnám megverni, ha ő biztosan tiszta lenne, én meg mindent beszednék."