Vágólapra másolva!
Egyetlen magyar férfi kardozó sem jutott el a negyeddöntőig szerdán a zágrábi vívó Európa-bajnokságon, az olimpiai bajnok Szilágyi Áron a legjobb 32 között szenvedett vereséget. A nőknél azért született egy érem, a párbajtőröző Szász Emese a harmadik helyen zárt.

Bronzérmet nyert a párbajtőröző Szász Emese szerdán a zágrábi vívó Európa-bajnokságon. 2010-ben világbajnoki ezüstérmes, 2006-ban vb-harmadik magyar versenyző - aki a csoportmérkőzéseket hibátlan mérleggel zárta - a francia Auriane Mallo, Révész Julianna és az észt Irina Embrich legyőzésével jutott el a főtáblán az elődöntőig, ahol Francesca Quondamcarlo várt rá. Szász az első három percben gyorsan 3-0-s hátrányba került, de a pihenőig két tust ő is adott, így 2-3-nál mehetett pihenni.

A második szakaszban egyenlített, majd 3-3 után egyik fél sem aktivizálta magát, ezért az asszóvezető megállította őket, és újabb pihenő nélkül következett a harmadik három perc. A vezetőbíró döntése megzavarta Szászt, aki megint hátrányból volt kénytelen vívni, majd egyre jobban siettette az akciókat, ami az olasznak kedvezett. Így fokozatosan nőtt a különbség, és a vége 8-15 lett. Révész Julianna a 13., Antal Edina a 35., Budai Dorina pedig a 41. lett.

"Egyik szemem sír, a másik nevet" - idézte a szövetség honlapja Szász Emesét. "Nem volt még egyéni Európa-bajnoki érmem, ez volt a célkitűzésem, úgyhogy nagyon örülök. De csak holnap. Az ugyanis zavar, hogy olyan vívótól kaptam ki, akinél szerintem jobb vagyok, ráadásul a reggeli csoportmérkőzésen 4-1-re vertem. Nagyon elfáradtam, ami reggel sikerült, az este már nem."

Eredmények, a 64 között:
Révész Julianna - Beate Christmann (német) 15-14
Emma Samuelsson (svéd) - Budai Dorina 13-12
Lawrence (brit) - Antal Edina 13-12

a 32 között:
Szász - Auriane Mallo (francia) 15-9
Révész - Julia Beljajeva (észt) 15-8

a 16 között:
Szász - Révész 15-10

a negyeddöntőben:
Szász - Irina Embrich (észt) 15-10

az elődöntőben:
Ana Branza (román) - Renata Knapik (lengyel) 15-9
Francesca Quondamcarlo (olasz) - Szász Emese 15-8

a döntőben:
Branza - Quondamcarlo 15-11

A magyar férfi kardozók közül a legtovább Gémesi Csanád jutott, de a 16 között már ő is befejezte szereplését, miután szoros asszóban, két tussal kikapott az ukrán Dmitro Bojkótól. Előzőleg a világranglistán harmadik Benedikt Wagneren jutott túl úgy, hogy 11-8-ra még a német vezetett. Ekkor a magyar kardozó rosszullét miatt kikérte az ilyenkor rendelkezésre álló tízperces pihenőt, majd bravúros vívással megfordította az asszót.

Az olimpiai bajnok Szilágyi Áron a legjobb 32 között szenvedett vereséget, az olaszok kevésbé ismert vívójától Enrico Berrétől kapott ki.

"Magamhoz méltatlanul vívtam, nem tudom, minek köszönhető ez a teljesítmény. Már a csapatversenyen javítanom kell, a világbajnokságon pedig elfeledtetni ezt az egyéni Eb-t" - idézte a hazai szövetség honlapja Szilágyit, aki az idei Világkupa-versenyeken három bronz-, egy ezüst- és egy aranyérmet szerzett.

Szatmári Andrásnak és Iliász Nikolásznak már a 64 között is vívnia kellett, előbbi kikapott spanyol ellenfelétől, utóbbi török riválisát még simán verte, de aztán a 32 között az orosz Kamil Ibragimovval már nem bírt.

"Áron az olasz erőszakos, de egysíkú vívásával nem tudott mit kezdeni. A felkészülése sem sikerült igazán jól, egy betegség épp az utolsó napokat hátráltatta, látszott is a formáján. A vébéig ki kell javítani a hibákat, remélem, ez menni fog - értékelt Somlai Béla vezetőedző az MVLSZ honlapjának, hozzátéve, hogy Gémesi Csanád hátrányos helyzetből nagyon értékes meccset nyert Wagner ellen, ami önbizalmat adhat neki a későbbiekben.

Eredmények, a 64 között:
Iliász Nikolász - Caglayan Nehir Firat (török) 15-7
Fernando Casares (spanyol) - Szatmári András 15-14

a 32 között:
Gémesi Csanád - Benedikt Wagner (német) 15-13
Enrico Berre (olasz) - Szilágyi Áron 15-11
Kamil Ibragimov (orosz) - Iliász 15-7

a 16 között:
Dmitro Bojko (ukrán) - Gémesi 15-13

az elődöntőben
Alekszej Jakimenko (orosz) -: Berre 15-7
Tiberiu Dolniceanu (román) - Nyikolaj Kovaljov (orosz) 15-8

a döntőben:
Dolniceanu - Jakimenko 15-11

A végeredmény:
1. Tiberiu Dolniceanu
2. Alekszej Jakimenko
3. Enrico Berre és Nyikolaj Kovaljov
...12. Gémesi Bence
...18. Szilágyi Áron
...27. Iliász Nikolász
...37. Szatmári András