Vágólapra másolva!
Bacsa István arra kérte az ügyvédjét, tegyen feljelentést becsületsértés miatt azok ellen, akik az elmúlt hetekben azzal vádolták, hogy gyúróként szexuálisan zaklatta a Budapesti Spartacus úszónövendékeit.

"Szomorú, hogy éjjel-nappal dolgoztattak a gyerekek, és ez a hála, amiért rendbe hoztam őket, hogy tudjanak másnap versenyezni" - idézte a Blikk a 83 éves nyugdíjast. "Fogalmam sincs, mi okuk van minderre. Megőrjít ez a szituáció, se éjjelem, se nappalom, ugyanis egyfolytában azon töröm a fejem, ha ezt csináltam, akkor miért engedtek még azután hat évig dolgozni."

A Spartacusnál Kicsi bácsinak nevezett gyúrót Szepesi Nikolett vádolta meg könyvében szexuális zaklatással, később unokahúga Bacsa Edina és további nevüket nem vállaló korábbi úszók erősítették meg a vádakat. "Én akkoriban nem kerestem hétmilliót, mint amennyit Niki kap majd a könyvéért" - mondta Kicsi bácsi. "Sőt, egész életemben nem kerestem annyit. Szomorú ez rá nézve, lehet, hogy ezzel akarja a karrierjét még jobban tetézni."

A gyúró ügyvédje, Horváth B. Gábor elmondta, Bacsa Edina ellen büntető- és polgári peres eljárás is indul, ugyanis a jó hírnevét és a személyiségi jogait is megsértette Bacsa Istvánnak. Hozzátette, a Kicsi bácsit illető vádak már elévültek, emiatt ha igazak is lennének, a gyúró megúszhatja tettét.