Vágólapra másolva!
Két korábbi világelső, a címvédő orosz Marija Sarapova, valamint a fehérorosz Viktorija Azarenka is bejutott a legjobb négy közé a francia nyílt teniszbajnokságon.

A második helyen kiemelt Sarapova rendkívül gyengén kezdte a szintén exvilágelső szerb Jelena Jankovic elleni szerdai negyeddöntőjét, ugyanis az első játszmában még játékot sem tudott nyerni.

A negyedik Roland Garros-elődöntőjére készülő Sarapova azonban feltámadt, és végül magabiztos játékkal fordított.

A másik mérkőzésen Azarenka az orosz Marija Kirilenkót győzte le egy szoros és egy sima játszmában.

A döntőbe jutásért Azarenka és Sarapova éppen egymás ellen játszik, eddigi tizenkét összecsapásukból a fehérorosz nyert többet, szám szerint hetet. Az utolsó találkozót azonban Sarapova nyerte a tavalyi isztambuli WTA-vb elődöntőjében 6:4, 6:2-re.

A két játékosra egyaránt jellemző, hogy annyira hangosan nyögnek az ütéséknel, ami már szinte bántja a fület, ellenfeleik többször is panaszkodtak rájuk, mennyire zavaró így játszani.

eredmények, női egyes, negyeddöntő:
Sarapova (orosz, 2.) - Jankovic (szerb, 18.) 0:6, 6:4, 6:3
Azarenka (fehérorosz, 3.) - Kirilenko (orosz, 12.) 7:6 (7-3), 6:2

kedden játszották:
S. Williams (amerikai, 1.) - Kuznyecova (orosz) 6:1, 3:6, 6:3
Errani (olasz, 5.) - A. Radwanska (lengyel, 4.) 6:4, 7:6 (8-6)

Az elődöntőben:
S. Williams - Errani, Azarenka - Sarapova