Vágólapra másolva!
Hat nappal azután, hogy összeesett a ringben, elhunyt Michael Norgrove, zambiai ökölvívó.

A 31 éves Norgrove a londoni Repton nevű klub bokszolója volt.

Az eddigi hat meccsén veretlen ökölvívó március 31-én, vasárnap Londonban Tom Bowen ellen mérkőzött. Bár ő nem érzékelt magán komolyabb sérülést, mozgását látva a találkozó ötödik menetében a bíró félbeszakította a meccset.

Nem sokkal később a zambiai összeesett, kórházba szállították, és megállapították, hogy vérrög keletkezett az agyában. Norgrove közel egy hétig volt kómában, majd szombaton elhunyt.

"Szörnyű volt végignézni. Nem is kapott igazán nagy ütést a fejére, nem tudom, mikor keletkezhetett a sérülés" - idézte a meccset a helyszínen követő bokszolót, Phil Gillt a Guardian.

A BBC szerint Angliában az elmúlt 18 évben ez volt az első haláleset ökölvívásban.